I.fejezet

I. Fejezet

A tűzvész


Aznap igen borús idő volt,szakadt az eső,az emberek lehangoltak voltak. Átlagos nap,mint ami eddig én voltam,egészen idáig.
6 éves voltam akkor,éppen gyalogoltam haza. Izgatott voltam,de az érzés egy kis félelemmel vegyült,ugyanis akkor utaztam először egyedül. Az eső elállt. Lomha,szürke felhők lassan oszladoztak. Battyogtam, a cipőmet néztem,meg a tócsákat,amelyeknek az átugrását mindig kihívásnak tekintettem. Az orromat füstszag csapta meg. Először nem is figyeltem rá,mert építkezéseken már éreztem efféle szagot. Közeledtem a házunk felé,de minden lépésnél jobban éreztem a azt az égett szagot. A füst forrását csak később láttam meg,de akkor már nem is törődtem semmivel!
A füst a házunk felől szállt fel!
Futottam. A házunk már csak két sarokra volt. A szívem hevesen vert,és bár rohantam,amikor egy tűzoltó kocsi elhaladt mellettem szirénázva,még gyorsabbra kapcsoltam. Elértem az utcánkat,befordultam gyorsan,de meg is álltam.
Szirénázó mentőautót és tűzoltó autót pillantottam meg. Mindenfelé emberek siettek .
A házunk romokban,leégett teljesen,a tető emlékét csak néhány törött gerenda őrizte,az utcát törmelék borította. Tűz már nem égett,ellenben a füst még kitartóan kavargott a ház felett. A „házunk”-ból mentősök léptek ki,két hordággyal. Az alakok akik a hordágyon feküdtek nem mozdultak, fehér lepel fedte be őket. Ott álltam ,könnyes szemmel,az egészből nem értettem semmit.
- Anya! Apa!- mondtam,a sírást visszafojtva.
A szél az idős cseresznyefák harmatos szirmát fújta végig az utcán. Amelyek nem a földre hulltak,azokat a füst felkapta és örvényként repítette az ég felé. Május volt,tizenharmadika.
A születésnapom.