2. Hat évvel később, a tizenhárom

Nos,itt az új rész,hosszabb jóval,mint az előző.



A reptéren voltam. Pontosabban már a repülőn. Két héttel a 13. születésnapom előtt. Kevesen utaztak ezen a fapados repülőn (ezt meg lehet érteni), ezért három ülésen terpeszkedtem el. Fejemet az ablaknak támasztottam,úgy böngésztem újra és újra a levelet,amit nemrég postáztak az árvaházba. Kissé gyűrött,kívül foltok,belül szakadások díszítették. A levél így szólt:

Drake! Nagy veszélyben vagy!
Halálom esetén,amint megkapod a levelet,utazz Manchesterbe,ott él az utolsó élő rokonod. A neve: Zane Monroe.
Tudom,nem lesz könnyű,de idővel hozzá fogsz szokni. Gondolom,nem értesz semmit az egészből,de majd minden világos lesz.
Valamit el kell mondanom… ,a nagyszüleid meghaltak. A házban rekedtek,és tűz ütött ki. Nem tudtak kijutni.
A tűz nem volt véletlen! Valaki,vagy valami ott járt. Aki okozta valószínűleg…

Itt megszakad a levél. Szó szerint megszakad,mert a végét valaki letépte. Ijesztő. És miért pont velem történik meg mindez?
- Várjunk csak! – kezdtem a gondolat menetet – A szüleim 6 évvel ezelőtt haltak meg,akkor miért csak most postázták? Lehet hogy nem találták eddig? Nem! Valaki NEM AKARTA,hogy megtalálják! És az a valaki az,aki a tüzet okozta… ,de ki?
A Csendes-óceán felett járhattunk. A gondolatom jónak bizonyult,csak nem tudtam befejezni.
Unottan ültem a helyemen,babráltam a táskám madzagjával. Amikor ezt az „izgalmas” játékot is meguntam végigdőltem az üléseken.
Elnyomott az álom.
Felébredtem,ránéztem az órámra: este,13 óra 13 perc?! Nem volt időm gondolkozni ezen,mert emberek kezdtek kiabálni,ráadásul még egy sziréna is beindult. Kinéztem az ablakon,az ég,a felhők vöröses pirosak voltak és gyorsan száguldottak el a gép mellett. Először balra néztem ott egy fiatal nő ült sápadt arccal a fejére szorítva kezét. Előtte egy sorral két férfit láttam,ők az ülésre feküdtek,így pont takarásban voltak. Nem értettem mi ez a félelem,de azonnal világossá vált,mikor előre tekintettem. Egy maszkos ember állt a kabin ajtajában,fekete pisztolyát rám szegezve.
Rám??!!!
Megfagyott bennem a vér. Segítségért akartam kiáltani,de nem tudtam,a félelem nem engedte.
A fegyveres alak megtöltötte a pisztolyt. Hangzott a kattanás.
- Drake Nathan! – kezdte,hangja mély volt,hideg – Felbéreltek,hogy öljelek meg,most eleget teszek a kérésnek! Készülj a halálra!
célzott…
…és lőtt.
A golyó a plafont találta el. Egy időben a lövéssel a segéd pilóta rávetette magát az idegenre, majd a saját pisztolyával rálőtt a támadó kezére. Az üvöltve és szitkozódva ejtette ki véres kezéből a fegyvert. Kiegyenesedett és elvigyorodott. Levette maszkját. A szemét hacsak egy pillanatra láttam,egy életre megjegyeztem. Olthatatlan,őrült tűz égett a szemében,égetett ha ránéztem. A gyilkos élő ember,szeme mégis minta egy halotté lenne,semmi érzelem nincs benne. Szemét a segéd pilótára szegezte. Majd balkezével egy hosszú kést vett elő. Habozás nélkül másvilágra küldte ellenfelét. Többen felsikoltottak.
Majd megfordult,és elindult felém!!! A kést szúrásra készen tartotta. Visszatért az erőm,és idejében lehajoltam. A kés belefúródott az ülés háttámlájába. Most már teljes volt a pánik. Szerencsémre az előttem ülő,kissé kövér férfi rávetette magát a támadóra,hogy segítsen. A gyilkosnak nem volt nagy ellenfél,behúzott neki egyet és hátralökte,minek is vesződne vele? Újra a késhez nyúlt. Közben kikecmeregtem a sorok közti folyosóra. Ránéztem az ülésre,ahol a bérgyilkos igyekezte kihúzni a kését a támlából. Előtte és mögötte aki csak tudott a lehető legmesszebb húzódtak. A támadó kiszabadította fegyverét az ülésből,s ismét támadásba lendült. Ekkor egy magas,fekete,kopott köpenyű alak rontott ki az ülések menedékéből. Jobbkezével a kést fogta meg , a másikkal valamit csinált,nem láttam mit. A késes férfi eltűnt.
Minden csak pár másodpercig tartott,pedig én éveknek éreztem. Még mindig kapkodtam levegőért és szédültem. Aztán valami tompát éreztem a fejemhez ütődni. Elájultam.
Amikor felriadtam,zúgott a fejem. Eszembe jutottak a történtek,ezért gyorsan körülnéztem. Szememmel a gyilkost kerestem. A maszkos férfi nem volt ott. Kiabálást hallottam,mikor a fülemmel újra hallottam. Az a férfi volt az,aki segített nekem tegnap,és akinek behúzott a gyilkos. Vérzett az orra.
- Mi ütött beléd?! – üvöltötte az arcomba,közben fájó orrát tapogatta – Nem csinálok semmit,erre te megütsz!
- Biztos nem szándékos volt. – mondta egy ismerős hang – Ugye?
- Mi folyik itt?! Én,én…nem csináltam semmit! – válaszoltam értetlenkedve. Az órámra néztem: 9 óra 23 perc. Nem értek semmit. – De hát a gyilkos…,és magának halottnak kéne lennie! – néztem a segéd pilótára.
- Tessék? Te jó ég,nagyon beverhetted a fejed! – mondta aggódóan – Gyere velem,kiviszlek innen,még mielőtt még valami galibát csinálsz!
- És velem mi lesz?! El fogok vérezni! – kiabálta megsértődve a kövér férfi.
- Az orvos majd tenni fogja a dolgát uram! – és karonfogva kivezetett az utastérből,majd egy székre ültetett. – Mi ez az egész? Milyen gyilkos?
Elmondtam neki mindent. Amikor elmondtam neki,hogy a bérgyilkos szíven szúrta, akaratlanul is odatette a kezét. Figyelmesen hallgatott végig,majd a beszámoló végén döbbenten,inkább aggódva nézett rám.
- Gondolom nem hiszi el az egészet. – mondtam csüggedten.
- Nem könnyű elhinni,az biztos,szerintem csak beverted a fejed. – válaszolta vigasztalóan – Most menj vissza a helyedre,nyugodj meg. Majd a férfi orrsérüléséről gondoskodni fogok!
Visszavitt az ülésekhez. Eddig nem tűnt fel,de most mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Az a köpenyes alak,aki segített nekem és aki a bérgyilkossal együtt eltűnt,a tizenhármas sorban ült eddig. De olyan sor NEM VOLT a repülőgépen! 11, 12,14-es sorok,de hol a tizenhármas? Tisztán emlékszem,hisz meg vannak számozva a sorok! Tényleg csak bevertem a fejem? Képzeltem volna az egészet? Nem tudom.
A gép leszállt. Tolongottak az emberek az egyetlen lépcsőnél. Leszálltam én is,majd a reptéren megálltam. Az oké,hogy Anglia,Manchester,de igazság szerint fogalmam nincs,merre lakik a rokonom! Na most mi legyen?
- Á,csak megkérdezek egy-két embert merre van a hely. Kit kérdezzek meg….? – néztem körül.
- Végre megvagy! – összerezzentem – Látom eltévedtél! Itt a csomagod, otthagytad repülőn! Még nem is kérdeztem a neved!
Stefan Wakefield.
- Drake Nathan. – mondtam bizonytalanul a nevem,megijesztett a segéd pilóta. – Köszönöm.
- Elnézést kérek ha megijesztettelek!
- Nem ijedtem meg…,annyira.
A férfi nevetett. Majd ismét megkérdezte:
- Merre mész tovább?
Megmutattam a levelet a címmel.
- És mivel akarsz odamenni? Az a város másik felében van!
- Hm,hát,fogalmam sincs.
- Na gyere,elviszlek. Szállj be! – ajánlotta fel nekem. Nem értem miért ilyen jóindulatú.
Vonakodva bár,de elfogadtam. Beszálltam az ezüst BMW-jébe. A város gyönyörű volt,régi és újabb házakat láttam. Szerencsére most nem esett. Belenéztem a táskámba,és büszkén konstatáltam,megvan minden.
- Nos,megérkeztünk. Innen már odatalálsz. – ez egyértelmű,hisz a ház előtt parkolt.
- Mindent köszönök!
- Igazán nincs mit! Viszlát,Drake. – ezt egy kissé baljósan mondta,mintha a halálba készülnék. Álltam,vártam,hogy történjen valami. Ideges is voltam,izgatott is a rokon miatt. Közben Stefan Wakefield az ezüst BMW-vel eltűnt az utcák sűrűjében.
Nagy,kissé öreg fa épület volt a ház.
- Bemenjek? –kérdeztem magamban. Legalább 2 percig ácsorogtam az ajtó előtt. Becsöngettem,a csengő hangja rémesen idegesítő magas hang volt. Fél perc után kinyílt az ajtó. Teljesen megdöbbentem.

31 megjegyzés:

Unknown 2010. május 28. 5:36  

Igazad volt, tök izgi a sztori, de a gyilkosos dolgot nem nagyon értem. Na mindegy, holnapra felfogom. Azon kívül cool rész volt. Az idegen segítőnek még lesz valami jelentőssége? Miért kell olyannak lenni mint a Babus? Lesz mégegy izgulós hetem. Így tovább!

Ryuuzaki 2010. május 28. 5:47  

Majd meglátod,de az még sokára lesz,meg még én sem tudom mivel folytassam.
Köszi!
Ryuuzaki

Ryuuzaki 2010. május 28. 5:56  

Ja és igazság szerint az első "fejezet" csak egy régi emlék,nem igazán minősül külön fejezetnek,de ennek majd még jelentősége lesz.
Ryuuzaki

Cecily 2010. május 28. 9:09  

Hát ez tartalmilag tök jó volt, annyi minden történt benne, hogy alig tudom felfogni. De Ryuuzaki: mi ez az összecsapott munka? Ötvenezer szóismétlés, és azon kívül több hibát is észrevettem... én, aki nem egy ász helyesírásban! Várj csak, hogy mit fogsz kapni Eilistől... Egy kicsit csalódtam. De a történet jó, izgalmas, és szerintem nagyon szépen fogalmazol. Várom a folytatást! Cecily

Ui.: Bocs ha túl kemény voltam, nem az volt a célom, hogy fikázzalak. Tudom, én is követek el ennél ezerszer rosszabb hibákat, de gondoltam megírom, hogy még jobb tudjon lenni a blogod.

Eilis (Babus) 2010. május 28. 10:00  

Szia! :)
Ott kezdenén, hogy nagyon szépen írod meg a részeket, ehhez minden elismerésem, a történetet ügyesen kigondoltam.
De.
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt az oldalt, amiből rettentő sokat tudtok tanulni:
http://ikait.blogspot.com/
Annyira hasznos, hogy elmondani nem tudom! :)
Mivel tehetségesnek talállak, mondhatom, hogy szerintem érdemes elolvasni az ő tanácsaikat és feltétlenül betartani, így néhány apró dolog is javíthat a blog színvonalán. Ugyanis van benne egy-két hiba, amit fontos lenne orvosolni. Szerintem jól jönne neked egy béta, aki ellenőrzi a történeted helyesírását, mielőtt felraknád az új fejezetet. ^^
Ezektől a dolgoktól függetlenül imádom a sztoridat, és alig várom a folytatást!!
Eilis

Ryuuzaki 2010. május 28. 10:57  

Eilis:
Nagyon köszönöm,meg fogom nézni és berakom magamnak.
Tényleg??? ÉN tehetséges?
:) Köszönöm,jövő péntek,új rész.

Ryuuzaki

Ryuuzaki 2010. május 28. 11:00  

Cecily:
Teljesen igazad van,csak én előre tudom,hogy mi lesz a következő lépés,nem tudom úgy leírni,de a következőnél több töltelékszöveg lesz benne. Igyekszem Emese! :D
Ryuuzaki

Ryuuzaki 2010. május 28. 11:04  

Eilis:
NAGYON jók azok a kritikák/tanácsok.
Honnan kell bétát letölteni?
Ryuuzaki

Cecily 2010. május 28. 12:27  

Cecily vagyok, és az is maradok! És szerintem is tehetséges vagy... kár, hogy én nem :( irigyellek titeket

Eilis (Babus) 2010. május 28. 14:23  

Bétát letölteni? :D Ezt nem letölteni kell, csak meg kell kérni valakit, aki jó helyesíró, hogy ellenőrizze a fejezeteket, mielőtt felraknád az oldalra. :)

Ryuuzaki 2010. május 28. 23:26  

Cecily:
Jó,oké,Cecily.
Ugyan már. Te is nagyon jól írsz!

Ryuuzaki 2010. május 28. 23:27  

Eilis:
Ja! :D Azt hittem ez egy program,ami ellenőrzi a helyesírást XD

Eilis (Babus) 2010. május 29. 1:49  

Helyesírás-ellenőrző programnak ott van a Word, bár az nem javít ki minden hibát. :)

Unknown 2010. május 29. 2:27  

Legyek béta?????????

Eilis (Babus) 2010. május 29. 4:40  

Bocsi mcizze, nem bántásból, de Te inkább ne jelentkezz bétának... Ryuuzaki, ha rám hallgatsz, nem egy olyat választasz, aki nem teszi ki megfelelő helyre a vesszőket. :S Bár nem én döntöm el, de azért ezt jól gondold meg.

Cecily 2010. május 29. 7:29  
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Cecily 2010. május 29. 7:35  

Mcizzé, te mint béta? :D Oké, jó helyesíró vagy, de rengeteg szóismétlést csinálsz, és a fogalmazésmódod is... öhm, egyedi. És szerintem Ryuuzakinek nem kell béta, igazán jó helyesíró, és ezt nem azért mondom, mert szerinte jól írok, hanem azért, mert az.

Ryuuzaki 2010. május 29. 10:29  

Na jó, megpróbálok egyszerre válaszolni:0 :D
Eilis:
Igen,ott a Word,csak az kötőjeles,vesszőhibát nem vesz észre, ahogy mondod. Majd megkérek valakit.
Cecily:
Köszönöm szépen, és igaz amit mondtam.
Mcizze:
:) Lehet,de majd keresek valakit,különben meg előre tudnád a sztorit. :(
u.i.: Marha nagy volt a Prince of Persia

Ryuuzaki

Eilis (Babus) 2010. május 29. 11:07  

Kérd meg az I.K.A.I.T.-ot, hogy nézzék át a fejezeted, és írják le a hibáid, sokat lehet belőle tanulni. :)
http://ikait.blogspot.com/
Úgy szerettem volna elmenni, de azért nem tudtam, mert elmentem vizsgázni, kiderült, hogy rossz helyre mentünk, meg minden, aztán tíz perc alatt át kellett mennünk a Ferenciek teréről a Nyugati pályaudvarig, tehát zavaros volt a délutánom. :(

Ryuuzaki 2010. május 29. 11:28  

Oké,de ők bárkiét átnézik?
Bocsánat,csak Iron foglalt jegyet ( tíz hívás volt :D ) és nem tudtuk biztosan, hogy jössz-e. Ki kellett volna fizetni mindhármat. :(
Kár hogy nem tudtál jönni és sajnálom!

Cecily 2010. május 30. 1:21  

Én is szívesen mentem volna... csak nekem meg fellépésem volt. :S Legközelebb is szóljatok, ha van ilyen program!

Unknown 2010. május 30. 1:48  

Marha jó volt a film(az unokatesómnak megvan játékban),kár, hogy nem jöttetek. Volt a földszinten falmászás és kék jojó is. Hidd el Cecily szólunk.

Ryuuzaki 2010. május 30. 3:53  

Oké! :D Sajnálom,de legközelebb te is és Eilis is jöttök!

Ryuuzaki 2010. május 30. 9:16  

Rádöbbentem mennyire elrontottam ezt a fejezetet! A félkövér betűtípustól és a helyesírási hibáktól a tartalombeli problémákig! :S Te jó ég de rossz!

Melody 2010. május 30. 19:38  

Na hellóka! :)

Megkésve bár, de törve nem... Jöttem is hozzád, mert kértél tőlünk egy kis véleményezést. ;)

Szóval akkor... Első pillantásra ez a félkövér betűtípus... szerintem nem az igazi. Nem feltétlen hiba, de nem javaslom. Az ember szeme sokkal gyorsabban elfárad a félkövér szöveg olvasásában. No, meg ha eleve félkövérrel írsz, akkor mivel emelsz ki esetleges fontos dolgokat, nem igaz? ;)

Gondolatjel, vessző, pont, felkiáltójel, stb. írásjel után kell szóközt rakni. DE! Vessző elé viszont például soha nem kell szóköz.

Másik dolog, hogy – bár elég rövidek a fejezeteid, mégis – tördelhetnéd egy-egy üres sorral; ezzel jobban el lehetne különíteni a különálló gondolatokat, és az olvasása is könnyebb, átláthatóbb lesz a szöveg. Néhol nyomtál két entert, de ezt ott is meg lehet tenni nyugodtan, ahol új helyszín, új időpont lép a képbe.

Feltűnt továbbá, hogy az első fejezet még római számmal volt számozva, a második viszont már arab számmal. Egységesíteni kéne, mert ez így nem valami esztétikus.

Viszont ha a fejezeten belül számokat írsz le, akkor azokat ne számjeggyel, hanem inkább betűkkel tedd. Sokkal esztétikusabb, és olvasni is jobb.

A tőmondatokra is figyelned kéne. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én például a falra tudok tőlük mászni. Egy-egy kötőszóval remekül lehet összefűzni amúgy is összetartozó mondatokat.

Figyelned kéne a szóismétlésekre is! Ha nem jut eszedbe szinonima az adott szóra a Wordnek is van szinonima szótára, de a Google is kidob párat, ha jobban szeretnél valamilyen online verzióval dolgozni.

Aztán nálad is, mint megannyi másnál, gondok vannak a dialógusírás szabályaival. Párbeszédnél két nagy típusa van a hozzácsatolt megjegyzéseknek.
- Drake Nathan! – kezdte,hangja mély volt,hideg – Felbéreltek,hogy öljelek meg,most eleget teszek a kérésnek! Készülj a halálra!
Nos, ha valaki valamit, mond, közöl, suttog, válaszol, stb. azt hosszú gondolatjellel kapcsoljuk a közlendőjéhez, és kis kezdőbetűvel írjuk. Ilyenkor nem teszünk pontot a kötőjel elé, csak a mondat végére. Ha valaki kérdez, felkiált, akkor viszont természetesen kitesszük a kérdő-, illetve felkiáltójelet, de a mondatot ez esetben is ponttal zárjuk.
Ez a fent idézett mondat például elég csúnyán néz ki. Helyesen így szólna:
- Drake Nathan! – kezdte. Hangja mély és hideg volt. – Felbéreltek, hogy öljelek meg, és most eleget teszek a kérésnek! Készülj a halálra!

Viszont ha a gondolatjel után olyan következik, ami már nem az előtte levő közlendőhöz tartozik, akkor le kell zárni a mondatot, már a gondolatjel előtt, majd az új mondatot nagy kezdőbetűvel kell kezdeni.
- Nos,megérkeztünk. Innen már odatalálsz. – ez egyértelmű,hisz a ház előtt parkolt.
Ez helyesen így nézne ki:
- Nos, megérkeztünk. Innen már odatalálsz. – Ez egyértelmű, hisz a ház előtt parkolt.

Láttam, hogy bétát keresel; ez egy remek ötlet. Bétával dolgozni sokkal jobb, és így tudod, hogy mégis igényes az, amit kiadsz a kezeid közül, és publikálsz akár több ezer ember elé.
Viszont a kiemelt hibákat, tanácsokat érdemes megfogadni azon túl is, hogy esetleg lesz bétád, mert őt sem kell szegényt maximálisan leterhelni. :) [tapasztalatból beszél *hihi*]

Nos, azt hiszem így első körben ennyi lenne. Most nem emeltem ki minden hibát, csak a legnagyobbakat.

Remélem, nem bántottalak meg a kritikámmal, hiszen, ez egy építő jellegű kritika volt! Ebből csak tanulni lehet, és ha megfogadod a tanácsaimat, tényleg még élvezhetőbbé teheted a történetedet!

További jó írást, és sok ihletet kívánok!
Melody
I.K.A.I.T
Ha problémád, kérdésed, kérésed lenne, itt megtalálsz: http://ikait.blogspot.com/

Melody 2010. május 30. 19:42  

tyűhatyűha... most nézem, micsoda reklámot kaptunk :$

amugy kedves Ryuuzaki (huh, még mindig hatalmas koncentrációt igényel a neved leirása XD kimondani már me sem próbálom)
ha bétát keresel, azt kiirhatod az ikait chatbe is. ott esetleg több vállalkozó szellemű egyén is megfordul :)
és tényleg, csak egy jó tanács!
mielőtt bétát választasz, nézd meg az ő munkáit is! csak olyat válassz, akinek legalább elfogadható a helyesírása, és ismeri a magyar nyelvtan szabályait, mert annak semmi értelme, ha csak átböngészi, de aztán visszaadja úgy, hogy még a felét sem javította ki az esetleges hibáknak.

magam is szivesen elvállalnálak, de már van öt alanyom, és asszem ők bőven elegek nekem :D

nah, puszillak ^^
Melody

Ryuuzaki 2010. május 31. 3:50  

XD A baj az, hogy a nevemet nem változtathatom angolra, mert milyen az, ha nevet váltok?
Rendben, megfogadom a tanácsot! :)
Persze,de azért köszönöm!
Ryuuzaki

Nóra 2010. május 31. 6:26  

Szia!

Az IKAIT-on olvastam, hogy bétát keresel. Gondoltam, ha már megtaláltam az oldaladat, akkor elolvasom. Tetszett nagyon, amit eddig olvastam, bár néhol kicsit kusza volt számomra, hogy éppen ki beszél, de valószínűleg csak azért, mert még nem ismertem a szereplőket.
Úgyhogy gratulálok hozzá! Várom a folytatást!

És ha esetleg gondolod, akkor szívesen elvállalom a béta-szerepet. Persze nem erőszak, ha akad más is, aki jelentkezik, és ő szimpatikusabb :) Azért írok néhány infót, hogy legyen mi alapján döntened. Még nem bétáztam senkinek sem, és még sok tanulnivalóm van, de egyre inkább kezdek belejönni a helyesírásba is. Meg persze minden ehhez hasonló dologba.
De nem is szaporítom tovább a szót.

Még egyszer gratulálok!

Puszi: Nocy

Ryuuzaki 2010. május 31. 6:32  

Hahó!
Húha, nagyon köszönöm, nem is gondoltam, hogy akar valaki a bétám lenni! Igen, erre majd figyelni fogok, egyértelműbb lesz ki beszél. Ha vállalod, hogy béta leszel, akkor én csak örülök! :D

Köszönöm!

Ryuuzaki

Veronique Sparks 2010. december 16. 9:33  

13 óra 13 perc, és a tizenharmadik születésnap. És talán tizenharmadika a dátum? A késes jelenetről nekem echte Rejtő Jenő:Piszkos Fred sorozata jut az eszembe. A faszi - aki segített Drake-nek, az valami mágiát használt, hogy eltűntesse a másikat a késével együtt? Mindíg a tizenhármas szám... Stefan furaságáról már nem is beszélve...

Ryuuzaki 2010. december 20. 23:50  

Hát, igazából Drake ezt álmodta, de mégis valóságos volt. Igen, tizenharmadika, tizenhárom óra, tizenhárom perc. :) Stefanről majd többet is megtudsz!

Megjegyzés küldése

Dead By Sunrise - Crawl Back In

Szereplők

Szereplők
Drake - Drake Bell

Zane - Viggo Mortensen

Wyburn - Hugo Wallace Weaving

Maddox - Thimothy Olyphant

Ashley - Carrie Ann Moss

Stefan - Rob Morrow
Powered By Blogger

Banner

Banner

About this blog

Minden pénteken lesz új rész (vagy csak majdnem minden pénteken).

Ryuuzaki :)


Chat


ShoutMix chat widget

Első díjam :)

Első díjam :)
Köszönet érte: Eilisnek

Második díj :)

Második díj :)
Köszönet érte: Eilisnek

Harmadik Díj :)

Harmadik Díj :)
Köszönet érte Eilisnek!

E-mail cím

ryuuzaki.blog@gmail.com

Erre a címre is írhattok véleményt, kérést, panasz, szóval bármit :)



Rendszeres olvasók

About Me

Saját fotó
Szeretek írni, bár sokszor kételkedem abban, hogy egyáltalán megy-e. Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, tetszik-e a blogom.