2. Hat évvel később, a tizenhárom

Nos,itt az új rész,hosszabb jóval,mint az előző.



A reptéren voltam. Pontosabban már a repülőn. Két héttel a 13. születésnapom előtt. Kevesen utaztak ezen a fapados repülőn (ezt meg lehet érteni), ezért három ülésen terpeszkedtem el. Fejemet az ablaknak támasztottam,úgy böngésztem újra és újra a levelet,amit nemrég postáztak az árvaházba. Kissé gyűrött,kívül foltok,belül szakadások díszítették. A levél így szólt:

Drake! Nagy veszélyben vagy!
Halálom esetén,amint megkapod a levelet,utazz Manchesterbe,ott él az utolsó élő rokonod. A neve: Zane Monroe.
Tudom,nem lesz könnyű,de idővel hozzá fogsz szokni. Gondolom,nem értesz semmit az egészből,de majd minden világos lesz.
Valamit el kell mondanom… ,a nagyszüleid meghaltak. A házban rekedtek,és tűz ütött ki. Nem tudtak kijutni.
A tűz nem volt véletlen! Valaki,vagy valami ott járt. Aki okozta valószínűleg…

Itt megszakad a levél. Szó szerint megszakad,mert a végét valaki letépte. Ijesztő. És miért pont velem történik meg mindez?
- Várjunk csak! – kezdtem a gondolat menetet – A szüleim 6 évvel ezelőtt haltak meg,akkor miért csak most postázták? Lehet hogy nem találták eddig? Nem! Valaki NEM AKARTA,hogy megtalálják! És az a valaki az,aki a tüzet okozta… ,de ki?
A Csendes-óceán felett járhattunk. A gondolatom jónak bizonyult,csak nem tudtam befejezni.
Unottan ültem a helyemen,babráltam a táskám madzagjával. Amikor ezt az „izgalmas” játékot is meguntam végigdőltem az üléseken.
Elnyomott az álom.
Felébredtem,ránéztem az órámra: este,13 óra 13 perc?! Nem volt időm gondolkozni ezen,mert emberek kezdtek kiabálni,ráadásul még egy sziréna is beindult. Kinéztem az ablakon,az ég,a felhők vöröses pirosak voltak és gyorsan száguldottak el a gép mellett. Először balra néztem ott egy fiatal nő ült sápadt arccal a fejére szorítva kezét. Előtte egy sorral két férfit láttam,ők az ülésre feküdtek,így pont takarásban voltak. Nem értettem mi ez a félelem,de azonnal világossá vált,mikor előre tekintettem. Egy maszkos ember állt a kabin ajtajában,fekete pisztolyát rám szegezve.
Rám??!!!
Megfagyott bennem a vér. Segítségért akartam kiáltani,de nem tudtam,a félelem nem engedte.
A fegyveres alak megtöltötte a pisztolyt. Hangzott a kattanás.
- Drake Nathan! – kezdte,hangja mély volt,hideg – Felbéreltek,hogy öljelek meg,most eleget teszek a kérésnek! Készülj a halálra!
célzott…
…és lőtt.
A golyó a plafont találta el. Egy időben a lövéssel a segéd pilóta rávetette magát az idegenre, majd a saját pisztolyával rálőtt a támadó kezére. Az üvöltve és szitkozódva ejtette ki véres kezéből a fegyvert. Kiegyenesedett és elvigyorodott. Levette maszkját. A szemét hacsak egy pillanatra láttam,egy életre megjegyeztem. Olthatatlan,őrült tűz égett a szemében,égetett ha ránéztem. A gyilkos élő ember,szeme mégis minta egy halotté lenne,semmi érzelem nincs benne. Szemét a segéd pilótára szegezte. Majd balkezével egy hosszú kést vett elő. Habozás nélkül másvilágra küldte ellenfelét. Többen felsikoltottak.
Majd megfordult,és elindult felém!!! A kést szúrásra készen tartotta. Visszatért az erőm,és idejében lehajoltam. A kés belefúródott az ülés háttámlájába. Most már teljes volt a pánik. Szerencsémre az előttem ülő,kissé kövér férfi rávetette magát a támadóra,hogy segítsen. A gyilkosnak nem volt nagy ellenfél,behúzott neki egyet és hátralökte,minek is vesződne vele? Újra a késhez nyúlt. Közben kikecmeregtem a sorok közti folyosóra. Ránéztem az ülésre,ahol a bérgyilkos igyekezte kihúzni a kését a támlából. Előtte és mögötte aki csak tudott a lehető legmesszebb húzódtak. A támadó kiszabadította fegyverét az ülésből,s ismét támadásba lendült. Ekkor egy magas,fekete,kopott köpenyű alak rontott ki az ülések menedékéből. Jobbkezével a kést fogta meg , a másikkal valamit csinált,nem láttam mit. A késes férfi eltűnt.
Minden csak pár másodpercig tartott,pedig én éveknek éreztem. Még mindig kapkodtam levegőért és szédültem. Aztán valami tompát éreztem a fejemhez ütődni. Elájultam.
Amikor felriadtam,zúgott a fejem. Eszembe jutottak a történtek,ezért gyorsan körülnéztem. Szememmel a gyilkost kerestem. A maszkos férfi nem volt ott. Kiabálást hallottam,mikor a fülemmel újra hallottam. Az a férfi volt az,aki segített nekem tegnap,és akinek behúzott a gyilkos. Vérzett az orra.
- Mi ütött beléd?! – üvöltötte az arcomba,közben fájó orrát tapogatta – Nem csinálok semmit,erre te megütsz!
- Biztos nem szándékos volt. – mondta egy ismerős hang – Ugye?
- Mi folyik itt?! Én,én…nem csináltam semmit! – válaszoltam értetlenkedve. Az órámra néztem: 9 óra 23 perc. Nem értek semmit. – De hát a gyilkos…,és magának halottnak kéne lennie! – néztem a segéd pilótára.
- Tessék? Te jó ég,nagyon beverhetted a fejed! – mondta aggódóan – Gyere velem,kiviszlek innen,még mielőtt még valami galibát csinálsz!
- És velem mi lesz?! El fogok vérezni! – kiabálta megsértődve a kövér férfi.
- Az orvos majd tenni fogja a dolgát uram! – és karonfogva kivezetett az utastérből,majd egy székre ültetett. – Mi ez az egész? Milyen gyilkos?
Elmondtam neki mindent. Amikor elmondtam neki,hogy a bérgyilkos szíven szúrta, akaratlanul is odatette a kezét. Figyelmesen hallgatott végig,majd a beszámoló végén döbbenten,inkább aggódva nézett rám.
- Gondolom nem hiszi el az egészet. – mondtam csüggedten.
- Nem könnyű elhinni,az biztos,szerintem csak beverted a fejed. – válaszolta vigasztalóan – Most menj vissza a helyedre,nyugodj meg. Majd a férfi orrsérüléséről gondoskodni fogok!
Visszavitt az ülésekhez. Eddig nem tűnt fel,de most mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Az a köpenyes alak,aki segített nekem és aki a bérgyilkossal együtt eltűnt,a tizenhármas sorban ült eddig. De olyan sor NEM VOLT a repülőgépen! 11, 12,14-es sorok,de hol a tizenhármas? Tisztán emlékszem,hisz meg vannak számozva a sorok! Tényleg csak bevertem a fejem? Képzeltem volna az egészet? Nem tudom.
A gép leszállt. Tolongottak az emberek az egyetlen lépcsőnél. Leszálltam én is,majd a reptéren megálltam. Az oké,hogy Anglia,Manchester,de igazság szerint fogalmam nincs,merre lakik a rokonom! Na most mi legyen?
- Á,csak megkérdezek egy-két embert merre van a hely. Kit kérdezzek meg….? – néztem körül.
- Végre megvagy! – összerezzentem – Látom eltévedtél! Itt a csomagod, otthagytad repülőn! Még nem is kérdeztem a neved!
Stefan Wakefield.
- Drake Nathan. – mondtam bizonytalanul a nevem,megijesztett a segéd pilóta. – Köszönöm.
- Elnézést kérek ha megijesztettelek!
- Nem ijedtem meg…,annyira.
A férfi nevetett. Majd ismét megkérdezte:
- Merre mész tovább?
Megmutattam a levelet a címmel.
- És mivel akarsz odamenni? Az a város másik felében van!
- Hm,hát,fogalmam sincs.
- Na gyere,elviszlek. Szállj be! – ajánlotta fel nekem. Nem értem miért ilyen jóindulatú.
Vonakodva bár,de elfogadtam. Beszálltam az ezüst BMW-jébe. A város gyönyörű volt,régi és újabb házakat láttam. Szerencsére most nem esett. Belenéztem a táskámba,és büszkén konstatáltam,megvan minden.
- Nos,megérkeztünk. Innen már odatalálsz. – ez egyértelmű,hisz a ház előtt parkolt.
- Mindent köszönök!
- Igazán nincs mit! Viszlát,Drake. – ezt egy kissé baljósan mondta,mintha a halálba készülnék. Álltam,vártam,hogy történjen valami. Ideges is voltam,izgatott is a rokon miatt. Közben Stefan Wakefield az ezüst BMW-vel eltűnt az utcák sűrűjében.
Nagy,kissé öreg fa épület volt a ház.
- Bemenjek? –kérdeztem magamban. Legalább 2 percig ácsorogtam az ajtó előtt. Becsöngettem,a csengő hangja rémesen idegesítő magas hang volt. Fél perc után kinyílt az ajtó. Teljesen megdöbbentem.