7. Az ébredés

Itt is vagyok a következő fejezettel, remélem tetszeni fog nektek, és írtok kommentet! :)
Ryuuzaki


– Rendbe fog jönni? – hallottam félálomban.
– Igen, de a sérülései elég komolyak. – Most már azonosítottam Ashley hangját.
– Igen… – értett egyet Zane.
– Oda nézz! Felébredt! – kiáltott fel Ashley.
Kinyitottam a szememet, megpillantottam Asley-t, ahogy guggolt mellettem, és Zane-t, aki egy ablakban állt jobb kezével az állát támasztva. Amikor felébredtem, idejött. Megpróbáltam felülni, és körülnézni, de egy nyögés kíséretében inkább visszafeküdtem. Minden porcikám sajgott, ráadásul minden tagomnak ólom súlya volt. Körülnéztem, és megállapítottam, hogy ismét egy régi épületben lehettem az ódon, vastag faburkolat és a recsegő parketta miatt. Kicsit régebbi stílusban berendezett ház volt, ódivatú székekkel, asztallal, és szintén a régebbi korokból megmaradt szekrénysorral. Ezután Zane-hez fordultam:
– Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem halkan.
– Biztonságban. És, hogy mi történt? Legyőzted Wyburnt és elájultál – magyarázta Zane. – Nekünk kellett kihozni onnan.
Megpróbáltam ismét felülni, most sikerült, de Ashley óvatosan visszatolt.
– Pihenned kell. Maradj fekve! – utasított gyengéden.
Visszafeküdtem, de tovább kérdeztem.
– Még mennyi idő maradt? Mármint, a két hétből.
– Kiderült, hogy csak blöff az egész, nincs limit, nem lesz semmi két hét múlva – nyugtatott Zane.
– Ezt meg honnan tudod?
– Nos, nem tudod mennyi ideig voltál kiütve, igaz? – Húzta fel a szemöldökét Zane. – Fogalmam sincs. De csak nem lehetett olyan sok, ugye? – kérdeztem reménykedve.
– Négy napig – válaszolt Zane helyett Ashley.
A szavak egy vödör jeges vízként érintettek, amit a nyakamba zúdítottak.
– Négy napig? – döbbentem meg, majd felpattantam az ágyból, így Ashley-nek ismét közbe kellett lépni.
– Igen, de nyugodj meg. Ez alatt az idő alatt sikerült elfogni egyet a Tizenhármak beépített emberei közül. Igaz, most már csak tizenketten vannak, de azért a tizenhárom hatásosabb.
– Beépített emberek? – rökönyödtem meg a hírre. – Nem elég még tizenkét mester, de még mások is vannak?
– Úgy van. Mint mondtam, egy férfit kaptunk el, a neve Leatherman. Nehéz volt elfogni, ördögien gyors, ráadásul kiválóan ismeri itt a terepet. Egy sorház tetejéről figyelt bennünket, majd mikor látta, hogy kiszúrtuk, már el is tűnt – számolt be Zane.
– Micsoda? Végig figyelt minket? – szóltam közbe. – De hát, miért nem lépett közbe? Miért hagyta, hogy végezzek Wyburnnel?
– Igen, látta a csatát, látott mindent. Azért nem lépett közbe, mert leleplezte volna magát. Miután elfogtuk, egy adóvevőt találtunk nála, és egy távcsövet – ami megjegyzem – sokkal fejlettebb, mint az emberi technika. Egy kém volt. Látszott rajta a kiképzés, a mozgásán, a viselkedésén, és azon, hogy amikor vallattuk, egy árva szót sem mondott – csóválta fejét Zane. Már sejtettem, mi lett szegény Leathermannel. Zane egy fél perces szünet után folytatta: – Ezután sokkal óvatosabbnak kell lennünk! Most is éppen hogy megmenekültél.
A beszélgetés után, Ashley és Zane magamra hagyott, hadd pihenjek. Délután felé Ashley jött be halkan a szobába, de mikor látta, hogy ébren vagyok, normál lépésekkel közeledett.
– Hogy vagy? – kérdezte lassan.
– Jobban – válaszoltam. – De még mindig fáj a vállam és a karom.
– Megpróbálom még egyszer a gyógyítást.
– Még egyszer? – kérdeztem meglepődve.
– Mikor idehoztunk téged a nagy csata után, nagyon súlyos sérüléseid voltak, így ezzel a módszerrel gyógyítottalak – mondta.
– Értem.
– Csukd be a szemed! – utasított, majd fölém emelte kezeit, melyekből narancssárga energia áramlott. A szálak óvatosan körbefonták a karomat és a vállamat, majd köröztek fölöttük.
Végig csukva volt a szemem. A művelet egyáltalán nem fájt, csak enyhe bizsergést éreztem. Mikor Ashley végzett, észre sem vettem.
– Kinyithatod a szemed! – mosolygott.
Sokkal jobban éreztem magam.
– Köszönöm. – hálálkodtam.
– Nincs mit! – válaszolta vidáman. – Ellenben, készülj, mert majd ha megerősödsz, elkezdjük a tanítást.
A másnap hasonlóképp telt el, csak annyi különbséggel, hogy már nem az ágyban töltöttem a napot, hála Ashley-nek. Reggel azt is elmondta, azért épültem fel ennyire gyorsan, mert az energiám különleges, gyógyít engem. Ennek hallatára nagyon megörültem. Reggeli után Zane megmutatta nekem Leatherman éjjellátóját, majd azt mondta megtarthatom. A délután nagy részét a távcső kiismerésével töltöttem. Fantasztikusan működött, így az éjszaka leoltottam a villanyt, és az ablakon át nézelődtem. Mindent olyannak láttam, mint nappal, majd mikor már eleget nézelődtem lefeküdtem aludni.
Reggelihez készülve baktattam be a konyhába.
– Szerintem ez előtt ne egyél! – hallottam Ashleyt.
– Ma lesz, ma adod át? – kérdeztem kíváncsian, mire Ashley bólintott.
– Igen, ma.