8. Az átadás

Még mielőtt a fejezet következne, több dolgot is szeretnék elmondani:
Az első az, hogy nyugodtan megölhettek, mert "kissé", nagyon elhúztam az új rész felrakását.
Ezenkívül, az eddigi szavazás eredményei nagyon jól estek, mert a legtöbben arra szavaztatok, hogy a blogom nagyon jó.
Ezután pedig, a díjak, amikről egyáltalán nem feledkeztem ám meg:
A blog három díjban is részesült!
Mindhárom díjat két embertől is kaptam,Liellától és Eilistől:

Szabályok:
1. Köszönd meg a Díjat, akitől kaptad.
2. Tedd ki a képet.
3. Nevezd meg az 5 legkedveltebb blogodat.
4. Add tovább 2 embernek / aki szerinted a legjobban megérdemli / és értesítsd róla őket.



1. Nagyon köszönöm Nektek, nagyon jól esett, hogy rám is gondoltatok.

3. : http://butterfly-pillango.blogspot.com/
http://ikait.blogspot.com/
http://darolyn-hawks.blogspot.com/

És hát ugye Eilis és Liella blogjai:

http://eilis-thehouse.blogspot.com/
http://anduril-anyugatlangja.blogspot.com/
http://beszelotargyak.blogspot.com/

2.

Szabályok:
1. Köszönd meg.
2. Rakd ki a blogodba.
3. Írj magadról három dolgot.
4. Add tovább legalább három embernek.
5. Hagyj üzenetet mindenkinél, akinek tovább adtad.

Ismét köszönöm szépen a díjakat!
Liellától és Eilistől:

3. Három testvérem is van :)
Minden évszakot szeretem, mert mindegyik különleges.
Imádom a sárkányokat, meg egyébként, a fantasyt.

4. http://butterfly-pillango.blogspot.com/
http://ikait.blogspot.com/
http://darolyn-hawks.blogspot.com/http://eilis-thehouse.blogspot.com/
http://anduril-anyugatlangja.blogspot.com/
http://beszelotargyak.blogspot.com/

3.
És a harmadik :)
Igazán köszönöm, hogy mindhárom díjnál gondoltatok rám!
Liellától és Eilistől:

Szabályok:
1. Köszönd meg és rakd ki a linkjét.
2. 5 titok a töriről és rólam
3. Küldd tovább 5 embernek
4. Hagyj náluk megjegyzést

2. Titkok? Hát, ha ez egyáltalán az, akkor azt elmondhatom, hogy ez a blog próbablog, később majd írok egy másikat. :)
Bármikor tudok írni, ha van lehetőségem rá, de mindig amit leírok, öt perccel később törlöm is ki.
Rengeteg hiba van a történetben, csak már nem tudom kijavítani.
Drake Bellt nem igazából Drake szerepébe raktam volna, de nem találtam meg az oda illőt.

3. http://butterfly-pillango.blogspot.com/
http://ikait.blogspot.com/
http://darolyn-hawks.blogspot.com/http://eilis-thehouse.blogspot.com/
http://anduril-anyugatlangja.blogspot.com/
http://beszelotargyak.blogspot.com/


És most pedig, a fejezet:

Ashley javaslatára kihagytam a reggelit, és rohantam átöltözni. Mikor kész voltam, visszasiettem a nappaliba, ahol Ashley már rám várt. Megálltam előtte vagy három méterre. Kíváncsisággal és izgalommal eltelve vártam, hogy is lesz ez az egész.
– Készen állsz?
– Igen, azt hiszem – válaszoltam.
– Még mielőtt az átadást végigcsinálnánk, tudnod kell néhány dolgot, Drake. – kezdte Ashley, a hangjában komolyság érződött, mely rátelepedett az egész szobára. Mélyet sóhajtott, majd folytatta tőle eddig ismeretlen, monoton hangon:
– Az átadás során az energiáink találkoznak majd, mint ahogy Zane is akarta, csakhogy most, én egy veszélyes dolgot fogok végrehajtani. Meg kell tudnunk, hogy te vagy-e a Kiválasztott. Ezzel a módszerrel tudjuk csak kideríteni de, az átadás során sok kockázatot kell vállalnod.
– Mit? – kérdeztem.
Ha nem te vagy az, a lelkedet elpusztítja az átadás, de ha előhívja benned a kiválasztott erejét, erősebb leszel, mint bárki. Így akár a Tizenhármak legyőzése is esélyesebb lesz.
– Ezt muszáj megtennem, nem igaz? – kérdeztem. Egy cseppet sem voltam már biztos magamban.
– Ez a te döntésed. Ha úgy döntesz, hogy nem éri meg, akkor azt is megértem. Csakhogy akkor szinte esélyünk se lesz a Tizenhármak ellen: nem lesz Kiválasztott, hiszen így nem tudhatjuk meg, hogy te vagy-e, vagy nem. Rajtad áll vagy bukik.
Nem tudom! – kétségbe estem, hisz ha nem vállalom, Zane-ék elbuknak, ha vállalom, még az sem biztos, hogy én vagyok a Kiválasztott, ráadásul a lelkem is elpusztul. Ha viszont én lennék a Kiválasztott, akkor sokkal erősebb is lehetek, és lesz esélyünk legyőzni a Tizenhármakat.
– Gondold át, kérlek! – kért Ashley engem.
– Adj neki időt! – csóválta fejét Zane.
– Mindenképpen veszítesz. Ne csináld!
– De ezzel cserbenhagyod őket!
– De még ha belevágok, akkor is nagy a kockázat!
– Meg kell próbálnod!
– A lelkem elpusztulhat.
Ezek a gondolatok viaskodtak bennem, végül a kötelességtudatot kiiktatta az ésszerűség és az életben maradás. Nem vállalom. Nem tudom megtenni.
Kétségbeestem, nem tudtam mit tegyek, Zane-re pillantottam, aki elfordította tekintetét rólam, majd Ashley-re.
– Kérlek! – mondta Ashley.

Nem bírtam már, kiléptem a szobából, és a szobámba siettem, ott ledobtam magam az ágyra. Sokáig csatázott bennem a két gondolat. Ott maradtam a szobában.
A következő napokban nem beszélt senki erről. Én legtöbb időmet a szobában töltöttem. Negyedik nap történt valami. Csak délben jöttem elő, a konyhába indultam. Ashley jött szembe:

– Szeretnék valamit mondani, Drake! – nézett a szemembe. El akartam menni.
– Kérlek! – mondta Ashley, ennek már engedtem.
Bevezetett a nappaliba, és leültetett egy puffra, ő maga velem szemben ült egy fa széken. Nem néztem a szemébe, de ő folytatta:
– Drake, bocsáss meg, nem kellett volna ezt mind rád zúdítanom, csak már… beleéltem magam, hogy végre megtudjuk, nem hiába volt a keresés. – itt kis szünetet hagyott, sóhajtott, azután folytatta:
– Nem kellett volna. Tudom, hogy rosszul érzed magad, és tökéletesen megértem, ha nem vállalod. – Ashley hangjába őszinte volt. Felemeltem a fejem, tekintetemet Ashley szürkészöld szemére függesztettem. Szeme őszinteséget tükrözött. Halványan elmosolyodott. Először a földre tekintettem, majd legnagyobb meglepetésére ezt válaszoltam:
– Gondolkoztam… végigcsinálom az átadást.
– Hogyan? De, hát… Nem kell, ha nem szeretnéd! – döbbent meg Ashley.
– De, megteszem. – válaszoltam halkan.
– De, miért? Meg is halhatsz! – kérdezte, erre keserűen nevettem.
– Mert mindegy, hogy most meghalok, vagy sem. Eddig… az életemben nincs semmi, amiért élni lehetne. A szüleim, a rokonaim, kivéve Zane-t, mind meghaltak. Nem lehetne már normális életem, mint ahogy másoknak. Különben meg ezzel segítek nektek. Ha meg én vagyok a Kiválasztott, megpróbálom megállítani a Tizenhármakat.

Csönd telepedett a szobára, aznap is borús, Angliához szokott idő volt.
Ashley-re néztem. Őszintén meg volt döbbenve, majd maga elé nézett. Végül szavaival megtörte a csendet:
– Biztos…? – kérdezte, hangja szomorú volt. Halkan beszélt.
– Igen. – válaszoltam elhaló hangon – Essünk túl rajta.
Felálltam, és észrevettem az ajtóban álló Zane-t. Ashley ránézett, mire a férfi bólintott.
– Rendben hát.
Ashley velem szemben állt, a nappali végében.
– Próbálj nyugodt maradni – mondta, bár, ez nem segített.
Szemét lehunyta, karjait széttárta, majd egy gyönyörű nyelven kezdett beszélni. A szavak megnyugtatóak voltak és halkak, mintha suttogna, és visszahangozott minden egyes szó. Pár pillanat múlva viszont Ashley körül narancs-színű energia kezdett áramlani. Hirtelen, egy furcsa érzés fogott el, nem tudtam irányítani a testemnek! Felemelkedtek a karjaim, éppúgy, mint Ashleynek.
Zúgás támadt, fehér köd, és por forgott körülöttünk amelytől alig láttam. Lenéztem, alattam egy kilenc ágú csillag rajzolódott ki, melynek ágai közt rúnák, közepén, pedig egy szó állt. A jel vörösen kezdett izzani, nagyon megijedtem, Ashleyre néztem segítségért, de nem figyelt. A zúgás egyre csak hangosabb lett.
Már csak Ashley-t láttam. Arra gondoltam, hogy mindjárt vége, és erős leszek, de az is eszembe jutott, hogy akár mindjárt itt helyben meghalhatok. Sokkal rosszabbul lettem, hideg verejték csordult végig a nyakamon. A zúgás mellé egy mély hang társult, szavakat mondott.
Körülöttem szintúgy megmutatkozott az erőm, ezüstösen csillogott, körbefonta kezeimet. Emelkedni kezdtem, nem is tudtam neki ellenállni, mintha megbénultam volna. Féltem, nem tudtam mi fog következni. A mély hang, túlharsogta a zúgást, ritmikusan ismételt szavakat. Mintha azt mondta volna, Draco, bár nem tudtam mit jelenthet. A ház remegni kezdett, majd már másodperc múlva kilenc kőoszlop tört elő alulról, a csillag kilenc ágának végénél. Szintén rúnák voltak belevésve. Csak az arcomat tudtam csak elfordítani, bár nem sokra mentem vele, a köd teljesen körbezárt…
Idegesen pillantottam ide-oda, már ez nem félelem, hanem pánik volt! Üvölteni akartam, de nem tudtam. Hirtelen lángoszlop tört fel a jel körül, egészen elzárt mindent. Próbáltam mozogni, de nem tudtam. A lángok spirál alakban forogtak, majd előttem egy fekete sárkány tűnt fel, átlépve a tüzet. Tágra nyílt szemekkel bámultam a lényre. Hatalmas volt hozzám képest, szárnyát széttárta és szemeit rám szegezte. Farkasszemet néztem a mesebeli kígyóistennel. A hang elhalkult, ahogy a zúgás is alábbhagyott. Szörnyen éreztem magam. A sárkány tágra nyitotta száját, a hatalmas fogai látszottak, a teremtmény szájából fekete fény tört elő. Hatalmas fájdalmat éreztem, mintha a szívemet égetné a fény.
Meg fogok halni? Ennyi lenne…?


Na, remélem tetszett, de azt szeretném tudatni az olvasókkal,hogy, attól, hogy Drake főszereplő, még meghalhat.

Hírek

Hahó!
Ez még nem a nyolcadik fejezet, nem, annyit szeretnék mondani, hogy az új fejezet szeptemberben kerül fel. Azután meg ugyanúgy, a szokott két heti frissítés lesz. :)
További, lehetőleg esőmentes nyaralást kívánok. :)
Üdv.: Ryuuzaki

7. Az ébredés

Itt is vagyok a következő fejezettel, remélem tetszeni fog nektek, és írtok kommentet! :)
Ryuuzaki


– Rendbe fog jönni? – hallottam félálomban.
– Igen, de a sérülései elég komolyak. – Most már azonosítottam Ashley hangját.
– Igen… – értett egyet Zane.
– Oda nézz! Felébredt! – kiáltott fel Ashley.
Kinyitottam a szememet, megpillantottam Asley-t, ahogy guggolt mellettem, és Zane-t, aki egy ablakban állt jobb kezével az állát támasztva. Amikor felébredtem, idejött. Megpróbáltam felülni, és körülnézni, de egy nyögés kíséretében inkább visszafeküdtem. Minden porcikám sajgott, ráadásul minden tagomnak ólom súlya volt. Körülnéztem, és megállapítottam, hogy ismét egy régi épületben lehettem az ódon, vastag faburkolat és a recsegő parketta miatt. Kicsit régebbi stílusban berendezett ház volt, ódivatú székekkel, asztallal, és szintén a régebbi korokból megmaradt szekrénysorral. Ezután Zane-hez fordultam:
– Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem halkan.
– Biztonságban. És, hogy mi történt? Legyőzted Wyburnt és elájultál – magyarázta Zane. – Nekünk kellett kihozni onnan.
Megpróbáltam ismét felülni, most sikerült, de Ashley óvatosan visszatolt.
– Pihenned kell. Maradj fekve! – utasított gyengéden.
Visszafeküdtem, de tovább kérdeztem.
– Még mennyi idő maradt? Mármint, a két hétből.
– Kiderült, hogy csak blöff az egész, nincs limit, nem lesz semmi két hét múlva – nyugtatott Zane.
– Ezt meg honnan tudod?
– Nos, nem tudod mennyi ideig voltál kiütve, igaz? – Húzta fel a szemöldökét Zane. – Fogalmam sincs. De csak nem lehetett olyan sok, ugye? – kérdeztem reménykedve.
– Négy napig – válaszolt Zane helyett Ashley.
A szavak egy vödör jeges vízként érintettek, amit a nyakamba zúdítottak.
– Négy napig? – döbbentem meg, majd felpattantam az ágyból, így Ashley-nek ismét közbe kellett lépni.
– Igen, de nyugodj meg. Ez alatt az idő alatt sikerült elfogni egyet a Tizenhármak beépített emberei közül. Igaz, most már csak tizenketten vannak, de azért a tizenhárom hatásosabb.
– Beépített emberek? – rökönyödtem meg a hírre. – Nem elég még tizenkét mester, de még mások is vannak?
– Úgy van. Mint mondtam, egy férfit kaptunk el, a neve Leatherman. Nehéz volt elfogni, ördögien gyors, ráadásul kiválóan ismeri itt a terepet. Egy sorház tetejéről figyelt bennünket, majd mikor látta, hogy kiszúrtuk, már el is tűnt – számolt be Zane.
– Micsoda? Végig figyelt minket? – szóltam közbe. – De hát, miért nem lépett közbe? Miért hagyta, hogy végezzek Wyburnnel?
– Igen, látta a csatát, látott mindent. Azért nem lépett közbe, mert leleplezte volna magát. Miután elfogtuk, egy adóvevőt találtunk nála, és egy távcsövet – ami megjegyzem – sokkal fejlettebb, mint az emberi technika. Egy kém volt. Látszott rajta a kiképzés, a mozgásán, a viselkedésén, és azon, hogy amikor vallattuk, egy árva szót sem mondott – csóválta fejét Zane. Már sejtettem, mi lett szegény Leathermannel. Zane egy fél perces szünet után folytatta: – Ezután sokkal óvatosabbnak kell lennünk! Most is éppen hogy megmenekültél.
A beszélgetés után, Ashley és Zane magamra hagyott, hadd pihenjek. Délután felé Ashley jött be halkan a szobába, de mikor látta, hogy ébren vagyok, normál lépésekkel közeledett.
– Hogy vagy? – kérdezte lassan.
– Jobban – válaszoltam. – De még mindig fáj a vállam és a karom.
– Megpróbálom még egyszer a gyógyítást.
– Még egyszer? – kérdeztem meglepődve.
– Mikor idehoztunk téged a nagy csata után, nagyon súlyos sérüléseid voltak, így ezzel a módszerrel gyógyítottalak – mondta.
– Értem.
– Csukd be a szemed! – utasított, majd fölém emelte kezeit, melyekből narancssárga energia áramlott. A szálak óvatosan körbefonták a karomat és a vállamat, majd köröztek fölöttük.
Végig csukva volt a szemem. A művelet egyáltalán nem fájt, csak enyhe bizsergést éreztem. Mikor Ashley végzett, észre sem vettem.
– Kinyithatod a szemed! – mosolygott.
Sokkal jobban éreztem magam.
– Köszönöm. – hálálkodtam.
– Nincs mit! – válaszolta vidáman. – Ellenben, készülj, mert majd ha megerősödsz, elkezdjük a tanítást.
A másnap hasonlóképp telt el, csak annyi különbséggel, hogy már nem az ágyban töltöttem a napot, hála Ashley-nek. Reggel azt is elmondta, azért épültem fel ennyire gyorsan, mert az energiám különleges, gyógyít engem. Ennek hallatára nagyon megörültem. Reggeli után Zane megmutatta nekem Leatherman éjjellátóját, majd azt mondta megtarthatom. A délután nagy részét a távcső kiismerésével töltöttem. Fantasztikusan működött, így az éjszaka leoltottam a villanyt, és az ablakon át nézelődtem. Mindent olyannak láttam, mint nappal, majd mikor már eleget nézelődtem lefeküdtem aludni.
Reggelihez készülve baktattam be a konyhába.
– Szerintem ez előtt ne egyél! – hallottam Ashleyt.
– Ma lesz, ma adod át? – kérdeztem kíváncsian, mire Ashley bólintott.
– Igen, ma.

Újabb díj! :)

Ezt a díjat is Eilistől, a legjobb barátomtól kaptam, akinek ismét nagyon hálás vagyok, köszönöm, hogy gondolt rám! :)

1. Tedd ki a logót az oldaladon!
2. Válaszd ki a kedvenc kommentelőd, majd írd ki a kedvenc kommented tőle!
3. Értesítsd őt a díjáról!
4. Küld tovább 5 embernek, hogy ők is kiválaszthassák a kedvencüket!
5. Hagyj náluk megjegyzést!

1.
Kedvenc kommentelőm: Nocy, a bétám, tőle mindig kapok megjegyzést, amelyek segítenek javítani a történetemet, amiben mindig az őszinte véleményét fejti ki. :)

2-3.
Nos, igazából az összes kommentjét igazán szeretem. Itt az egyik:

Szia!

Hú... hatásos egy fejezet lett. Egyre jobban kezdesz belejönni a leírásokba is, és itt kiemelném, hogy nekem nagyon tetszett Wyburn-é. Teljesen el lehetett képzelni, szinte láttam magam előtt azt a kicsit talán sátáni figurát, ahogyan kiemelkedik ott a többi dolog közül. Nahh de nagyon eltértem, szóval visza is kanyarodok...
Már csak egy dolog nem tiszta nekem, mégpedig, hogy Drake hogyan néz ki. Valamikor beleszőhetnéd egy kicsit jobban, hogy könnyebb legyen elképzelni őt :) Ha már képet nem kapunk, akkor muszáj egy kicsit részletesebben leírni őt is.
Nagyon tetszenek az erők még mindig, és minél többet ismerek meg, annál érdekesebbnek és egyedibbnek találom őket. Már találkoztam olyan történettel, ahol szinte az összes képességet úgy vették át valahonnan, de most Nálad nem ez a helyzet, vagy csak nekem nem úgy tűnik :D
Úgyhogy összefoglalva rosszat nem tudok mondani, persze itt leveszem a béta énemet, mert az nem ide tartozik :)
Úgyhogy megint azt kell mondanom, hogy csak így tovább, és várom a következő fejezetet!

4-5.

Eilis: Minden kommentedet nagyon vártam, és szívesen olvastam el! Te vagy a legjobb barátom.
Mcizze: Majdnem mindegyik fejezet mellett ott volt a megjegyzésed, nagyon örültem neki! Suliban, illetve a Szigeten, ha jössz, találkozunk! :)
Cecily: Te is mindig írtál véleményt, ami néha javító jellegű volt, de mindig szívesen olvastam.

És még két ember akinek nagyon szívesen továbbítom:
Sophie és Darolyn.

Még egyszer nagyon köszönöm Eilisnek a díjat! :)

Szimpatikus Blogger Díj

Nos, erre ismét nem számítottam: még egy díjat nyert el a blogom.



1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést 7 másik blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1-3.
Nagyon köszönöm ezt a díjat Eilis-nek, a kiváló blog-tulajdonosnak, nagyon jól esett, hogy nekem átadta. :)
Íme gyönyörű blogjainak linkjei:

http://novastories.blogspot.com/
http://eilis-thehouse.blogspot.com/
http://beszelotargyak.blogspot.com/

4.
Van három testvérem. :)
Nagyon szeretek sportolni.
Szabadidőmben yo-yozni szoktam.
Gyűjtöm a yo-yokat, már van négy.
Külföldre szeretnék menni, majdnem mindegy hova.
Utálom a szúnyogokat. :)
Nagyon szeretem a rockkot.

5-6. Nincsen hét :(
Nocy: http://butterfly-
pillango.blogspot.com/
Darolyn: http://darolyn-hawks.blogspot.com/
Cecily: http://lifeofapplee.blogspot.com/
Liella: http://anduril-anyugatlangja.blogspot.com/
(És Darolyn és Nocy, fogadjátok el, nem kell kirakni :) )

7. Megjegyzést kell hagyni náluk: megtörtént. :)

Még egyszer köszönöm Eilis! :)

Ryuuzaki

Fontos dolgok! :)

Kedves látogatók!

Először is, szeretném megköszönni kitartásotokat, hogy eddig végigkísértetek blogom írása közben. Nagyon jól esik! :)
Másodszor is, mint azt észrevettétek, új hátteret választottam a jól megszokott kínai, piros háttér helyett. Erről kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Ezen kívül, blogom egy díjat is kapott, melyet Eilis továbbított nekem:
Ezt a blogom jobb oldalán is megnézhetitek.
Ám a díjnak vannak feltételei :) :

1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni a blogomba
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam
4. Tovább kell adnom 7 embernek
5. Be kell linkelnem őket
6. Megjegyzést kell hagyni náluk

1-3.
Szeretném megköszönni neki, hogy gondolt rám, nagyon jól esett. Ki teszem gyönyörű blogjainak linkjeit:
http://novastories.blogspot.com/
http://eilis-thehouse.blogspot.com/
http://beszelotargyak.blogspot.com/

4-5.
Nocy: http://butterfly-pillango.blogspot.com/
Cecily: http://lifeofapplee.blogspot.com/
Darolyn: http://darolyn-hawks.blogspot.com/

6.
Ezután megjegyzést kell hagynom náluk.

Ebben a bejegyzésben még azt is szeretném mondani, hogy az egy hetes csúszás nem változtat a rendszeren, továbbra is kéthetente számíthattok új fejezetre, így a következő jövő pénteken lesz fent.

Üdv: Ryuuzaki

6. A csata

Itt az új rész, egy kis csúszással. Bár nem a leghosszabb fejezet amit életemben írtam, remélem jó lett. Kellemes nyarat kívánok!
Ryuuzaki




– Na most mit csináljak? – gondoltam – Semmi sem hat rá, ráadásul pár másodperc választ el attól az iszonyattól, amit Wyburn fog velem tenni.
Lelassult az idő nehéz, visszafordíthatatlan kereke, csak nekem, felidézve minden régi emlékeimet: mikor ötévesen elfújtam a gyertyákat a születésnapi tortán, mikor apa végigsimított rövid hajamon, mikor a szüleimmel lehettem. A szüleim…
Könny gördült végig az arcomon.
Ellenségem fekete pengéi egyre közeledtek. Wyburn arcán sátáni vigyor terült szét. Egy közeli templom harangja búsan kondult meg, kihirdetve a halálos ítéletet. Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna, felettem a nagy fekete ég, körülöttem törmelék és a mindent elborító lángok.
– Kezdjük! – recsegte Wyburn az ő rideg, kegyetlen hangján.
– Drake, ne! – hallottam Zane kiáltását a Wyburn-féle pajzs mögül.
Hirtelen egy leírhatatlan fájdalom hasított bele a szívembe, olyan érzés, mintha meghaltam volna. Ezüst fény áramlott ki a szememből és a számból: Wyburn elért a lelkemhez, megragadta, és próbált megfosztani tőle.
– Ezt nem hagyhatom! –gondoltam magamban – Nem lehet így vége!
Megpróbáltam kiszabadulni, de sajnos semmi eredménnyel. Az energiám fénye egy pillanatra erősebben világított, majd lassan abbamaradt.
Elernyedtem a kezében. Wyburn karmai még mindig bennem voltak, próbálta kivenni a lelkemet.
Körülöttem az energiám örvénylett, a szálak a karjaimat fonták körül, spirál alakban kerülgettek engem.

Végül úgy látszott Wyburn nyer. A szívemnél láthatóvá vált a fény, a lelkem, mely – mint mindenkinek ebben a történetben – egy lekicsinyített Nap volt. Erősen világított, a fehér és a sárga árnyalataiban.

A vég végül elkerült engem, mert az erőm nem engedte a lélek elvesztését. Bennem összpontosult minden energiám. Wyburn feladta, ezért kihúzta karmait belőlem, és hátrált egy-két lépést. Az erőmből hatalmas kardot formáltam, melyen néha elektromos szálak futottak végig. Támadásba lendültem, az újonnan szerzett fegyvert forgatva próbáltam végezni vele. Túl gyors volt, de a vállán sikerült megsebezni. A küzdelem kimenetele koránt sem volt biztos, mindketten támadtunk, és mindketten sérüléseket szenvedtünk.

– Nem tudsz legyőzni! Megöltem a szüleidet, most veled is végezni fogok! – dörögte Wyburn.
– Te voltál? – nyögtem.
Ellenfelem nevetett. A düh plusz erőt kölcsönzött nekem. Ütésemtől hátraesett Wyburn. Végre megbosszulhatom a szüleim halálát!
– Végezz velem! Tedd meg, tudom, hogy ezt akarod: megbosszulni azt ami veled történt! – recsegte Wyburn. Arcán ismét vigyor ömlött szét.
– Mire vársz? Tedd meg!
Remegtem a dühtől.
Megtettem, kardommal a másvilágra küldtem a sátáni figurát.
Térdre rogytam. A pajzs amit Wyburn vont körénk, megszűnt. Zane és Ashley futott hozzám.

5. Váratlan fordulat

Nos, megint itt vagyok az új résszel, tök véletlenül ismét teliholdkor. Kíváncsi vagyok mindenki véleményére, de tényleg mindenkiére, azokéra is, akik nem a rendszeres olvasóim tagjai. Ha nem nagy kérés, akár név nélkül írnátok kommentet?

Ryuuzaki





– Biztos, hogy ez az? – kérdeztem aggódva, mikor végigpásztáztam tekintetemmel a rozoga házat.
– Biztos – nyugtatott meg Zane.
– Nos, menjünk be, nem várhatunk itt örökké!
Kopott, ezüst félkör kopogtató volt a bemenni kívánó emberek jelzője. Most Zane használta, mire körülbelül öt perc múlva a súlyos vasajtó kitárult. Középmagas nő állt a bejáratnál. Hosszú haja néhol szemébe lógott. Gyanakodva mért minket végig. Először nem reagált de aztán…
– Ashley! – örült meg Zane.
– Te vagy az? – derült fel arca. – Vagy száz éve nem láttalak!
– Gyere… illetve gyertek be!

Bevezetett a kicsit sem régi lakásba. Mikor beléptünk, Ashley az én csodálkozásomra a kilenc lakatot az ajtón bezárta. Gondosan, mindegyikhez külön kulcsot használva, közben egy dalt dúdolt magában. Végül, mikor a kilencedik zárat is bezárta, majd a kulcscsomókat (merthogy kettőn őrizte a kulcsokat) elsüllyesztette zsebében, intett, hogy kövessük. Rövid folyosón sietett végig, melyet a falilámpák kellemes, meleg fénye árasztotta el. Egy újabb, de kevésbé „biztonságos” ajtóhoz érve, Ashley hirtelen megfordult, és az arcomra szegezte tekintetét. Olyan szemekkel nézett rám, mintha valami bűnt követtem volna el. Nagyon megijedtem, így egy lépést hátráltam.
– Mi… mi az? – kérdeztem félénken.
– A szemed pontosan az anyádé. – mondta halkan.
– Maga ismerte az anyámat? – lepődtem meg.
Ashley kuncogott.
– Hogyne! Isabelle Watts és én jó barátok voltunk még a középiskolában. – felelte, majd elmélyedt az emlékeiben, felidézve magában Isabelle képét. – Tudod mit? Kapsz tőlem valamit, csak egy kis ajándékot.
– Tényleg? Nagyon köszönöm – hálálkodtam kissé meglepve, hogy már körülbelül hét perc után egy ajándékot kapok.
– Emlékszel még édesanyádra? Az arcára? – kérdezte, hangja komoly volt, kissé szomorú.
– Csak halvány emlékeim maradtak, hat éve hogy láttam. – vallottam be keserűen.
– Akkor ez talán majd felvidít! – arcán halvány mosoly futott végig. Behunyta szemét, és ujjaival megérintette halántékát. Pár másodperc múlva lassan elemelte ujjait, melyeket körbefonta az energiájának halovány narancs szálai. Kézmozdulatokkal ezeket egy tárggyá formálta, mégpedig egy lappá. Az anyám, Isabelle Watts fiatal, vidám, mosolygós arca jelent meg a papíron.
– Fantasztikus, hogy… hogy köszönhetem meg? – kérdeztem ámulva, és felvidítva.
– Ugyan… semmiség! – legyintett Ashley. Majd várt amíg én könnyes szemmel néztem a fényképet, ami talán a lelkem egy darabját jelentette. Magamhoz szorítottam a képet, át akartam ölelni. Kis idő múlva megszólalt Ashley. – Gyere velem Drake! Te is, Zane! – utasította mindkettőnket, majd eltűnt az ajtó mögött.
A szoba meglehetősen alacsony volt, szögletes, de a berendezésről látszott, hogy tulajdonosának van stílusa. Itt is a falilámpák fényei uralkodtak. Bár nem töltötték be teljesen a helységet, így is egyedi, otthonos hangulatot kölcsönzött annak. Ashley, hacker munkájának révén egy laptop feküdt az egyik asztalon, másikon egy dosszié és egy érdekes kinézetű masina, meg egy kupac bankkártya.
Végigszemléltem a tér minden részletét, a zsúfolásig teli polcokat és a keleti mintázatú kendőket.
Csakhogy a következő pillanatban, egy ádázul gyorsan száguldó puff szelte keresztül a levegőt, céltáblának választva engem. Nos, telitalálat volt, így az ádáz puff és jómagam, elterültünk a nagy szőnyegen. Nyögtem egyet és feltápászkodtam.
– Elnézést! – sajnálkozott erőltetett együttérzéssel Ashley. – Mostanában rosszul célzok.
– Na, de rengeteg mesélni való van, szóval, gyorsan, gyorsan, üljetek le! Mondjatok el mindent!
Leültem, de megpillantottam egy kis narancs áram-szálat ami végigfutott a puffon. Nem törődtem vele, mert Zane már elkezdett beszélni s engem is érdekelt amit mond.
Zane beszámolt arról, hogy már nem tudott mit csinálni Londonban, unatkozott, ezért munkát vállalt , mint egy könyv-, csomagoló, pakoló és szállító is, egyben. Majd az egyre növekvő számlákról, végül a találkozásunkról beszélt. Aztán átadta a szót nekem, hogy mondjam el, miképp is történtek a dolgok régebben. Mindent elmondtam Ashey-nek, akinek arcáról letört a mosoly.
– Bérgyilkost? – kérdezte elképedve. – Úgy látom komolyan vesznek téged! Minden esetre, a következő támadásnál már felkészültnek kell lenned.
– Következő… támadás? – kérdeztem ijedten.
– Igen, persze. – közölte, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne.
– Mire számítottál? Hogy hagyják, hogy keresztbe tégy nekik? Nem. A Tizenhármak sokkal okosabbak, nem is maguk jönnek, hanem, például: hipnotizált embereket küldenek, állig felfegyverkezve, vagy megidézett démonokat. Csak akkor jönnek el személyesen, ha nagy a baj. Akkor viszont sokkal kevesebb esélyünk lesz, mert mindegyik tag más képességekkel rendelkezik, hatalmas erővel és tapasztalattal.
– De ne félj, mi mindig melletted leszünk, de a világon mindenfelé találsz szövetségeseket. – próbált vigasztalni. – Nos, ki kér valamit enni?

Vacsora után Asley Zane-nek és nekem megmutatta, hol alhatunk. Mindketten kaptunk egy-egy kis szobát. Amelyben én aludtam, ugyanúgy volt berendezve, mint a nappali. Hamar elnyomott az álom. Nem sokat aludtam, mert kiáltásokat hallottam.

– Drake! Drake! – hallottam megint, de már felismerve benne Zane hangját. – Azonnal öltözz fel és pakolj! Jönnek…
Erre a szóra kipattantam az ágyamból és a táskámhoz rohantam. Gyorsan felöltöztem és bedobáltam a cuccaimat a hátizsákba. Kisiettem a nappaliba, ahol megpillantottam Zane aggódó tekintetét.
– Kik azok? Kik jönnek? – kérdeztem riadtan.
– A Tizenhármak egy tagja, meg a rendőrség. – felelte halkan, majd az ablakhoz ment és kifelé mutatott. Nem sokkal messzebb, rendőr-autók szirénázva hajtottak keresztül az utcákon, mögöttük tűz égett. Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a házat.
– Micsoda?! A rendőrség? – kérdeztem döbbente, abban a tudatban élve eddig, hogy a rendőrök a jófiúk.
– Hipnotizálták őket, nem a maguk urai. Ezenkívül heten vannak, mert a Tizenhármak közül hét irányítja őket. – világosított fel Zane.
– Szóval nem a mi oldalunkon állnak. – kiabáltam, mert a szirénáktól nem lehetett hallani semmit. – És hol van Ashley?
– Itt vagyok! ¬– kiabálta túl Ashley az ellenség zaját. – Ez a tiéd, szükséged lesz rá!
Ashley egy pisztolyt nyomott a kezembe.
– De hát…
– Itt vannak! – üvöltötte Zane.
– Fel az emeletre! – kiáltotta Ashley.
Léptek zaját lehetett hallani. Az ajtót betörték. Nem volt idő, rohantunk fel a lépcsőkön.
– Csöndben esetleg ki tudunk jutni az épületből. – vetette fel az ötletet Zane.
– De kint is áll legalább két őr. – figyelmeztette Zane-t Ashley.
– Elintézzük őket. – mondta Zane magabiztosan. – De a többivel nem tudjuk felvenni a harcot egyszerre.
– De hogy jutunk le? – kérdeztem halkan.
– Az ablak mellett egy kis erkély van egy tűzlétrával, ami a szomszédos közti sikátorba vezet. Sötét van, ha csöndben lemászunk, nem vesz észre senki, a rendőrök a házon belül keresnek majd minket.
– Értem.
– Gyerünk!
Elsőnek Ashley, utána én másztam le. A tűzlétra a házhoz hasonlóan megélt már száz évet, így a rozsda vasfogának munkája ezen is meglátszott. Ezenkívül számos fok hiányzott, ez igencsak megnehezítette az ereszkedést.
Nekünk sikerült lemászni, azonban Zane megcsúszott. Sikerült megkapaszkodnia az utolsó másodpercben, de csak kis híján múlt, hogy nem esett öt métert. Megnyugodtunk, ellenben az egyik fok nyikorogva letört, és nagy zaj kíséretében landolt a földön. Mindenki megdermedt. A házból közeledő kiáltások szűrődtek ki.

Egyszerre kapcsoltunk mindhárman, megvártam Ashley-vel amíg leér Zane, majd rohantunk is.
– Ott vannak! – kiáltotta az egyik zsaru, majd fegyverét ránk szegezve, tüzet nyitott.
Egy autó mögött kerestünk fedezéket, majd Ashley, válaszolt a golyózáporra. A rendőrt néztem az ablakon keresztül, szeme üveges volt, mintha halott lenne. Biztos a Tizenhármak miatt. Eközben Ashley fél kezével pajzsot alkotott, másikkal meg a rendőrre lőtt. Karon lőtte az ellenséget, majd mikor látta, hogy már heten vannak, futásnak eredtünk. Jó időben távolodtunk el a járműtől, ugyanis az hatalmas robajjal felrobbant. Felkiáltottam. Az autó a tetejére fordult, az egész utat üvegszilánkokkal fedte be. Befordultunk az első utcán. Sorra robbantak fel a különböző járművek, ahogy elhaladtak mellettük. Szinte a lángokból váltak ki a minket üldöző alakok.

– Most mi lesz? – kiabáltam.
– Be a kocsiba! – parancsolt Zane egy sportkocsira mutatva.
– Micsoda? – ijedtem meg. – Mennyibe fog ez nekünk kerülni?
– Tíz év börtönbe, ha nem szálltok be! – válaszolt Zane türelmetlenül.
Beszálltunk Ashley-vel, majd Zane tövig nyomta a gázpedált. A visszapillantóból két rendőrautót láttunk utánunk jönni. Pont, mint a filmekben az autósüldözés, csak azzal a különbséggel, hogy akik vadásznak ránk, hipnotizált rendőrök és egy a Tizenhármak közül voltak. Mindenesetre Ashley az ülésen hátrafordulva tüzelt a zsarukra. Én csak egyszerű energia golyókkal bombáztam az ellenséget, de legalább nem eredménytelenül: az egyik autó defektet kapott, vezetője elvesztette az irányítást a jármű felett és forogva nekicsapódott egy épület kőfalának. Ez nagy előny volt nekünk, de a másik kocsi egyre közelebb ért.
– Van egy nagyon rossz hírem! – kezdte Zane. – Kifogyott a benzin!
– Akkor szemtől szemben küzdünk meg velük. – kiabálta Ashley. – Állj meg!
Zane a féket nyomta most, mire a sportautó száznyolcvan fokos fordulattal csikorogva megállt. A rendőrök szintén megálltak. Két rendőr és egy varázsló, a zsaruk kiszálltak a kocsiból és vártak. Pár másodpercnyi halálos csend után a férfi is kiszállt az autóból. Most végre szemtől szemben találkozhatok egy taggal. Az imént említett személy napszemüvegben, fekete kalapban és hosszú fekete köpenyben volt. Lassú léptekkel közeledett, aztán úgy öt méterre állt meg tőlünk. Nem fordult felénk, csak a földet nézte. Majd jött a halálos ítélet:
– Végezzetek velük! – szólt, hangja rideg, kegyetlen, mintha a pokolból tört volna elő.
A két társa megindult. Az egyik rövid pengékkel, a másik meg pisztollyal támadt. Ashley-t és Zane-t rohamozták. A stratégia nyilván az volt, hogy egyedül legyek a Tizenhármak tagjával, ne álljon senki az útban.
Nos, ez sikerült.
Az előbb említett férfi most felém fordult, karjait széttárta, mire fekete energia sugárzott belőle. A halálhoz hasonlított leginkább, a háttérben lángok, fekete ruha, és a hideg… A hideg amely bilincsbe kötött, félelemmel töltött el. Egész testemben remegtem. Ráébredtem, hogy talán tennem is kéne valamit, így megpróbálkoztam az erőmmel golyókat lövellni.
Meg se mozdult az ellenfelem, elnyelte a golyókat.
– Drake, fuss! – kiáltott Zane, miközben a rendőrt próbálta leteperni.
– Innen nincs menekvés! – szólt az ellenfelem, majd hirtelen ott termett előttem fél méterre. Jobb kezének ujjait a nyakam köré fonta és felemelt. Meg akart fojtani. Ashley jött a segítségemre, de egy láthatatlan pajzsba ütközött. Nincs menekvés, nem jön senki…
– Régóta várok erre a pillanatra Drake Nathan! Túl régóta… – kezdte hangosan a fekete ruhás alak.
– Ki vagy te? – kérdeztem a maradék levegőmet összeszedve.
– A nevem Wyburn, a Tizenhármak közül az egyik. Vannak akik a lélekrablónak hívnak. – folytatta. – Itt bent senki sem hall téged, nem tudsz segítséget kérni.
Wyburn most bal kezét emelte lassan, majd fekete szálak kúsztak végig az ujjain, hosszú hegyes pengévé válva az ujjak végén.
Most teljes pánikba estem. Lábammal teljes erőből belerúgtam Wyburn hasába, semmi…
– Nem öllek meg, nekem csak a lelked kell… – suttogta.

Itt a nyár: fontos dolgok!

Itt a nyár! Minden látogatónak és rokonainak kellemes szünidőt, pihenést kívánok! :)

Ezentúl csak két hetente tudok majd új részt felrakni, ezért ezen a pénteken elmarad az új rész. DE az is lehet majd, hogy nem azon a napon, vagy időben teszem fel, de erről mindig értesíteni foglak benneteket.

Ryuuzaki :)

4. Felkészítés

Itt vagyok a negyedik fejezettel, amiben az a pláne, hogy ma holdfogyatkozás lesz !
Ezen kívül felraktam egy szereplistát, amelyben az eddig megemlített fontos személyek vannak. Azért nem teszek fel előre képet, mert nem lövöm le a poént! Ja, és magamat pedig, illetve Drake-et azért nem raktam föl, mert azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy képzel el engem, ha változna, rakok fel képet.
Jó olvasást és comment írást! :D
Ryuuzaki




– Ki lesz az? – kérdeztem kétségbeesetten Zane-től. – Ki fog tanítani?
– Egy régi barátom, a mai világban egy hacker, a neve Ashley. Neki is áram-energiája van, ahogy neked.
– Remek.
– Igen, de sajnos két rossz hírem is van, de legalább van egy jó is.
– Előbb a jót! – kértem, bízva abban, hogy valami tényleg jó dolog az.
– Rendben. A jó hír az, hogy vannak dolgok, amelyekre én magam is megtaníthatlak. A rossz az, hogy Ashley körözés alatt áll, bankszámlákról lopott pénzt egy vírus segítségével, és most el kell tűnnie a rendőrség elől. Ne kérdezd, így aligha találjuk meg egyhamar.
Visszarogytam a fotelbe. Két hetem van arra, hogy elsajátítsak valamit az erő használatáról, és legyőznöm, vagy legalábbis feltartóztatnom tizenhárom embert, akik már mesterek is. Ezt szóvá is tettem:

– Miért lesz jobb attól, hogy feltartóztatom őket, mármint a tizenhármat? Az addig rendben van, hogy nem veszik el valakinek a lelkét, de mivel lesz jobb? És hogy tudnám felvenni a harcot mesterekkel? – most már tényleg kezdtem félni, aggódni.
– A tizenhárom tagjai egyenként járnak a világban – kezdett bele egy újabb monológba. – Egyikük megfoszt valakit a lelkétől, elhozza a törzshelyükre, ahol a tizenhárom egyesíti erejét, kiszívják a lélekből az erőt és a fiatalságot. Azért kell feltétlenül megakadályozni ezt, mert nemsokára már elég erejük lesz ahhoz, hogy hatalmuk alá vonjanak városokat, és, elpusztítsák őket. Gyilkolni és uralkodni tudjanak, kiváltva egy újabb világháborút. Az emberek megfizetik őket, hogy álljanak be seregükbe, ezzel győzelmet aratva a másik felett. Ám mikor legyengülnek az országok, beszivárognak a városokba, hatalmukkal uralni egy teljes országot – fejezte be lehangoltan.
Nem válaszoltam.

– De ne aggódj, mindig találsz majd szövetségeseket – vigasztalt kissé erőltetett mosollyal. – Azonban most ne gondolj erre. Inkább gyere, megmutatom a szobádat!
– Köszönöm.
Feltápászkodtunk, majd elvezetett egy folyosóra, jobb és bal oldalt két szoba ajtaja figyelt.
– Ez lesz a tied, ha megfelel, eddig vendégszobának használtam.
Beléptem a szobába. Fabútorok voltak itt is, de valahogy sokkal rendezettebbnek és szebbnek éreztem. Az ágyon a fehér lepedőn a piros egyik árnyalatával ékeskedő takaró, feljebb a hozzá tartozó párnával. Maga a helység kicsi volt, mégis az embernek nagyobbnak tűnik, ha először látja.
– Drake? Hahó! Jó lesz ez?
– Mi, ja, persze – jöttem rá, hogy hozzám beszélnek.
– Rendezkedj be, addig vacsorát kreálok! – hangzott el a vidám válasz egyre távolabbról.
– Rendben! – szóltam vissza Zane-nek.

Ledobtam az ágyra a táskát, majd utána az ágyra vetettem magam. Hihetetlenül fáradt voltam, semmi erőm nem maradt, főleg a repülőút után. A fejemben újra és újra felidéződtek az emlékek. Először Maddoxról, majd előbbre tekertem az idő kerekét, egészen a szüleim haláláig. Lejátszódott fejemben a nap minden perce, mozzanata. Mikor az emlékfoszlány homályában elérkeztem ahhoz a pontig, mikor befordultam az utcára, forró könnycsepp gördült végig arcomon. Nem hiszem el, hogy meghaltak. Átfordultam a másik oldalamra.
A fájó árnya a múltnak tovább kínozta a szívemet. Csak akkor nyugodtam meg, mikor az álom részegítő fáradságával kitörölt mindent a fejemből, és alvásra késztetett.

– Drake! Kihűl a vacsora! Gyere, remélem, ízleni fog, kíváncsi vagyok a véleményedre – kiabált a konyhából Zane.
Felültem az ágyon, az órámra pillantottam, fél tíz. Kissé kábán ugyan, de kisiettem a konyhába. Ott állt Zane, két nagy kesztyűben és egy piros kötényben, mire én képtelen voltam visszafojtani a nevetést.
– Még az anyámé volt, nem volt szívem megválni tőle – magyarázkodott zavartan.
– Persze. És mi a vacsora?
– Makaróni.
– Pompás.

Vacsora után ki-ki a saját szobájába tért pihenni. Fennmaradtam, mert nem tudtam aludni, a képet nézegettem, amit a borítékban kaptam. Nem sokkal később azonban elnyomott az álom.
Reggel Zane a nappaliba hívott. Most egy zöld, kötött pulóvert viselt, kezében kávéscsészét tartott.
– Álomszuszék, ideje tanulni!
– Tanulni? – kérdeztem felvillanyozva.
– Igen. Az út során belebotolhatunk ellenségeinkbe, és nem biztos, hogy egyedül képes leszek megvédeni téged. Kérlek, az asztalt húzd egy kicsit jobbrább. Remek, így jó lesz.

– Először is, a képességünk és erőnk forrása a természetes erőnlétünk, így, ha túl sokat küzdesz például, akkor teljesen kimerülsz. De vannak források is, amelyeket használhatsz a feltöltődésre, ezek a naturális források. Én például saját magam készítek erőforrást, amit magammal hordok – közölte.
– Én honnan nyerhetek plusz erőt?
– Azt hittem erre magad is rájöttél.
– Persze! A villámlással, nem?
– Na, mondom én! Csak, mint ahogy azt mondtam, nem hinném, hogy mindig lenne valami, ami feltölt téged, így megtanítalak létrehozni a forrásodat.
– Az nagyon jó! – örültem előre. – Mutasd meg!

– Először is ehhez még mást kell megmutatnom, azt, hogy hogyan hívd elő az erődet. Koncentrálj erősen, próbáld a kezedre irányítani a szálakat. Ezek ugyanúgy az ereidben keringenek, ahogy a vér, de ez nem látható. A szív a kiindulópont, az élteti úgy az energiát, mint téged. Ahhoz, hogy az ezüstös gömböt az ujjaid közt tarthassad, segítség az, ha a mutató és középső ujjadat összerakod, majd végigvezeted az energiát a szívtől, a karodon át, a kezedig. Ahol csak hozzáérsz a bőrödhöz, a szálak követik majd az utat, ott a gömb lassan megjelenik. Na, próbáld meg!
– Hogy mi? Hát… rendben.
Azt tettem, amit csak mondott nekem Zane. Végigvezettem az ujjaimat a szívtől, a karon át. Átáramlott rajtam az erő. – Most van a tenyérnél! – konstatáltam, mikor a bizsergő érzés elérte az ujjakat.
– Kiváló! Akkor próbálj meg gömböt formálni belőle!
- Igyekszem!
– Zane! – kiáltottam félelmemben, ugyanis a „golyó” szikrázott. Újból hallani lehetett a zúgást.
– Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! – nyugtatott, de nem ért semmit, főleg az arcán ülő aggodalom miatt. – Bizonyára az erőd az, más, mint az enyém! – emlékeztetett. A zúgás, ahogy múltkor, abbamaradt. Mindketten megkönnyebbültünk látván, hogy a szikrák eltűntek.
Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a lakást. Mintha én lettem volna a viharfelhő, mindenfelé villámnyalábok röpködtek, hatalmas kárt okozva maguk után. Mindketten felkiáltottunk. Hatalmas káosz uralkodott a szobában, de Zane nem sérült meg szerencsére, mert pajzsot alkotott maga körül. Körülnéztem, és megállapítottam, hogy minden megrongálódott, illetve feldőlt, papírok hevertek szanaszét.
– Azt hiszem… mára ennyi – szólt Zane meghökkenve. – Sokkal nagyobb az erőd, mint amire én számítottam. Legközelebb holnap gyakorlunk.
– Nagyon sajnálom…
– Nem tudhattad mi lesz, különben meg… – fura kézmozdulatot tett, majd behunyta szemét, mire a tárgyak visszaálltak korábbi pozíciójukba, miközben szája mosolyra húzódott.
– Akár… így is, lehet – állapítottam meg.

Este újra gyakoroltunk, azzal a különbséggel, hogy most körülöttem fonódott össze a méregzöld gyűrű. Aznap sikerült egy gömböt produkálni. Bár nem mondanám annak, de ez
inkább egy füstölgő ezüst valami volt, melyben néha az ujjak közt áthaladó villámlásnak lehettünk tanúi.
Másnap, vagyis a tizennégy napból a másodikon, már azt is megmutatta, hogy kell ezt ellökni magamtól, és hogyan használhatom ezt fegyvernek. Zane egy szellemet formált, az volt a célpont. A harmadik napon viszont már muszáj volt elindulni.

– Összepakoltál már, Drake? – tudakolta Zane, ledobva maga mellé saját hátizsákját.
– Igen, mivel megyünk? Egyáltalán hova megyünk?
– Londonba, újra. De most nem lesz baj, ne félj!
– Repülővel? – faggattam tovább.
– Igen, de sok időt vesztegettünk, tehát induljunk!

A reptérre busszal mentünk, de így is majdnem lekéstük a gépet. Az úton most nem volt semmi szokatlan. Kivéve, Stefan Wakefield? Hogy kerül ma ide? Biztos véletlen, remélem nem lát meg!
– Drake! Drake Nathan! – kiáltotta. Ez nagyon tipikus volt, természetesen magára vonta sok ember figyelmét. – Visszamegyünk Londonba? Három napja, hogy kitettelek a ház előtt, s már vissza is jössz? Ó, elnézést, kit tisztelhetek magában, uram? – kérdezte vidáman.
– Am… , Ethan… , Ethan Morris a nevem, bizonyára akkor ismeri Drake-et – terelte más vizekre a témát.
– Hogyne, három napja pontosan ezen a repülőn utazott. – felelt Stefan törhetetlen jókedvvel.
– Értem…
– És… maga… az apa? Rokon? Barát? – folytatta szórakozottan.
– Távoli ismerős – vágta rá Zane.
– Á, pompás.
– És mi szél hozott ismét erre, Drake? – ért hozzám a beszélgetés.
– Öhm… Ethan? – passzoltam át Zane-nek.
– Ó… , mi csak… városnézőbe jöttünk – felelte, majd gyilkos pillantást vetett rám, én vigyorogva álltam a tekintetet.
– Hát, jó városnézést, Mr. …?
– Morris.
–Hát persze. Viszlát. – Felemelte a kalapját, és továbbment.

– Drake!
– Mi az… Mr. Morris? – Mindketten nevettünk.

Landoltunk a repülővel. Mikor már kinyíltak az ajtók, eszembe jutott valami, és balra néztem. A repülőn még mindig nem volt tizenhármas sor, így megnyugodtam.

– Na, most merre? – kérdeztem kíváncsian, mikor leszálltunk.
– Ashley-t ismerve… – itt megint halvány mosoly futott át arcán –, gyere!
A város utcáin temérdek autó járt, ki munkába, ki családjához. Zane összeráncolt homlokkal vizsgálta az utcákat, merre kell meni, majd mikor emlékezett, gyorsabbra kapcsolt.
Egy szűk sikátor kicsiny háza előtt álltunk meg, melynek szürke falairól több helyen lepergett a vakolat. Vagy száz éves lehetett az épület, tele az évszázad emlékeivel. Az ablakok többsége törött, vagy legalábbis repedt volt.

– Ez az – közölte Zane.

3. A kép összeáll

Kedves olvasók, megérkezett a harmadik fejezet. Kissé rövidecske ugyan, de ez mindenképp kellett ahhoz, hogy el tudjon indulni a sztori. na, jó olvasást és kommentelést! :)
Ryuuzaki



- Zane Monroe? – kérdeztem a döbbenetből felocsúdva, az ajtóban álló alakra szegezve tekintetem.
- Igen,de te ki vagy? – hangja mély volt, kissé barátságtalan. – Honnan tudod, hogy, hogy hívnak?
- A nevem, Drake Nathan. Tudja én az anyám…
- Te vagy az? – mondta elkerekedett szemekkel – Akkor ezek szerint te vagy az …
- Az ünokaöccse...

Egy ideig csak méregettük egymást. A nagybátyám magas,középkorú, talán harminc éves, többnyire sötét ruhákba volt. Barna haja néhol a szemébe lógott. Kék szemében tükröződtek az utca fényei. Végigpásztázta tekintetével az arcomat,majd, kicsit zavartan megszólalt:
- Nos… akkor kerülj beljebb. – invitált befelé.
- Ülj le! – egy piros bőrborítású fotelre mutatott. – Kérsz valamit inni?
- Nem köszönöm. – utasítottam vissza, bár nem értem miért, mert elég szomjas voltam.
Pár perc után megérkezett ő is. Helyet foglalt a nem sokkal távolabb lévő, megszólalásig ugyanolyan bőrfotelben. A ház tágas volt, sajátos stílusa volt, kétségkívül hasonló az enyémhez. Egy szék, rajta a használója ruháival, a bevetetlen ágy. Ezt néztem, mivel nem nagyon szóltam semmit. Egyre kínosabb volt a csönd, mindketten vártuk a másik szavát, ami talán elindíthat egy beszélgetést. Végül:
- Öhm… már el akartam pakolni. – mentegetőzött, mikor észrevette mit nézek annyira.
- Semmi baj, nálam is ugyanez a helyzet. – válaszoltam mosolyogva – Nehéz rászánni magam.
- Igen… – ezzel a téma kifújt, de szerencsére jött egy újabb: - Anyukád alig mesélt valamit rólad. Hol is laktatok eddig?
- Londonban. – feleltem kurtán.
- Remek…
Muszáj volt valamit megkérdeznem, nem bírtam tovább. Azt a kérdést tettem föl, amely hat éve válaszolatlanul állt:

- Valamit meg szeretnék kérdezni… ,ki okozta a szüleim halálát okozó tüzet? – kimondtam. A férfi nem válaszolt először, gondolkodott, aztán:
- Baleset volt. – a hangsúllyal talán magát is igyekezte meggyőzni: - Nem volt ott senki.
A választ nem hittem el. Nem lehet!
- Ez nem igaz, ezt maga is tudja! – kiabáltam.
- Nem mondhatok semmit. Ami történt, baleset volt!
- Akkor ezt mivel magyarázza? – odatartottam neki a levelet. Zane mintha nem akarná látni, elfordult. – Mondja meg!
- Rendben… ,elmondom. Ülj le! – meglepődtem, nem hittem, hogy tényleg elmondja majd. -

12 éve, amikor születtél, a nagyszüleid ugyanúgy a tűz börtönében haltak meg, ahogyan a szüleid. Ez nem volt véletlen. Te nem vagy átlagos. Különleges képességeid vannak. Tudom, elsőre nem hiszed el, de majd magad is meg fogod tapasztalni, mire vagy képes igazából. Az a cél vezérelte a rokonaid gyilkosát, hogy ha megöli a családtagjaidat , te nem fogsz tudni semmiről. Ezenkívül árvaházba kerültél, így még kevesebb esélyed lett volna arra, hogy megtudd ki vagy valójában.
Mereven ültem a fotelben. Ez egyszerre túl sok volt. Ráadásul mindez olyan lehetetlennek tűnik… mégis, Zane csak nem beszél hazugságokról.
- Ki volt a gyilkos a repülőn?
- Bérgyilkos. A neve: Maddox
- És aki segített nekem?
- Ő velünk van.
- Velünk?
- Igen, azokkal, akik a tizenhárom ellen harcolnak.
- Kik ellen?
- A tizenhármak ellen. Egy tizenhárom emberből álló szövetség, céljuk, hogy az emberi lélek kiszívásával megfiatalodjanak, képességüket növeljék. Így akár örökké a Földön élhetnek, átvéve a hatalmat az emberektől. A kiszemelt áldozat tovább él, de érzelmei nem maradnak.
Ezért kell neked minnél előbb elsajátítanod a tudást, majd legyőzni őket.
- Értem, de miért pont én? – hangzott el, a talán kissé gyerekes kérdés.
- Ez örök rejtély, vannak, akik azt mondanák, a sors akarta így, de szerintem véletlen.
- Gondolom akkor magának van ereje.
Nekem is van, de ez mindenkinek a saját személyiségéhez kötődik, milyen dolgokra képes. Nem sokára te is tudni fogsz mindent. Megtanítalak mindenre. – Felemelte jobbkezét, úgy, mintha tartana valamit. Hirtelen sötétzöld, kavargó gömb jelent meg, melyben feketés selyemszálak örvénylettek tehetetlenül a golyó belsejébe zárva, örökös táncban kerülgetve egymást. Az ujjak tartották egyben, az ujjak irányították.
- Fantasztikus… - ámultam el.
- Meg akarod tanulni? – tette fel a szerintem visszautasíthatatlan ajánlatot.
- Meg tudom?
- Először még meg kell győződnöm arról, hogy neked van-e ilyen képességed.
- Nyújtsd a kezed! – Kinyújtottam. – Megmutatom, milyen a te aurád.
- Alig várom!

Most az ujjaira irányította a zöld gömböt, ami most füst gyanánt párolgott rajta. Hozzáérintette az enyémhez. Éreztem, hogy átjár az energiája. Minden tagomban éreztem, végigfolyt rajtam, erőt kölcsönözve nekem. Majd talán fél percig körülöttem is megjelent az a valami, mint Zane-nél. Csakhogy az enyém Ezüstös szálakból, kék fényekből és kis villámlásokból állt. Hihetetlen érés volt. Rápillantottam az összeérintett kezekre, amelyeket az ezüst és zöld szálak bilincse kötött most össze. Zane-nek a szeme zöld fényforrássá változott. Világított.
- A különböző erők megismerik egymást, – magyarázta a nagybátyám. – ha elfogadják egymást, akkor az azt jelenti, hogy hasonló típusú az energiánk. Ha nem, akkor viszont szétszakadnak, és ellöknek minket. Nem tudlak majd tanítani. De előbb várjuk meg, mi lesz.

Hatalmas zúgás támadt, az összefonódott szálak most fényesen ragyogtak.

Hirtelen alábbhagyott a zúgás, néma csend támadt, majd hatalmas robajjal szétszakadtak a szálak az ujjainkon és ellöktek minket. Szerencsére a fotelnek lökött az erő, de sajnos túl erősen, így hátraestem.
Mikor feltekintettem, megállapítottam, Zane nem járt sokkal jobban nálam. Ő az asztalnak esett. Furcsa, égett szag terjengett a szobában, mindenfelé füst szállt.
- Most mi legyen?
- El kell vigyelek egy régi barátomhoz, – válaszolta, majd a mondat végén mosolygott – ő majd tanítani fog.

2. Hat évvel később, a tizenhárom

Nos,itt az új rész,hosszabb jóval,mint az előző.



A reptéren voltam. Pontosabban már a repülőn. Két héttel a 13. születésnapom előtt. Kevesen utaztak ezen a fapados repülőn (ezt meg lehet érteni), ezért három ülésen terpeszkedtem el. Fejemet az ablaknak támasztottam,úgy böngésztem újra és újra a levelet,amit nemrég postáztak az árvaházba. Kissé gyűrött,kívül foltok,belül szakadások díszítették. A levél így szólt:

Drake! Nagy veszélyben vagy!
Halálom esetén,amint megkapod a levelet,utazz Manchesterbe,ott él az utolsó élő rokonod. A neve: Zane Monroe.
Tudom,nem lesz könnyű,de idővel hozzá fogsz szokni. Gondolom,nem értesz semmit az egészből,de majd minden világos lesz.
Valamit el kell mondanom… ,a nagyszüleid meghaltak. A házban rekedtek,és tűz ütött ki. Nem tudtak kijutni.
A tűz nem volt véletlen! Valaki,vagy valami ott járt. Aki okozta valószínűleg…

Itt megszakad a levél. Szó szerint megszakad,mert a végét valaki letépte. Ijesztő. És miért pont velem történik meg mindez?
- Várjunk csak! – kezdtem a gondolat menetet – A szüleim 6 évvel ezelőtt haltak meg,akkor miért csak most postázták? Lehet hogy nem találták eddig? Nem! Valaki NEM AKARTA,hogy megtalálják! És az a valaki az,aki a tüzet okozta… ,de ki?
A Csendes-óceán felett járhattunk. A gondolatom jónak bizonyult,csak nem tudtam befejezni.
Unottan ültem a helyemen,babráltam a táskám madzagjával. Amikor ezt az „izgalmas” játékot is meguntam végigdőltem az üléseken.
Elnyomott az álom.
Felébredtem,ránéztem az órámra: este,13 óra 13 perc?! Nem volt időm gondolkozni ezen,mert emberek kezdtek kiabálni,ráadásul még egy sziréna is beindult. Kinéztem az ablakon,az ég,a felhők vöröses pirosak voltak és gyorsan száguldottak el a gép mellett. Először balra néztem ott egy fiatal nő ült sápadt arccal a fejére szorítva kezét. Előtte egy sorral két férfit láttam,ők az ülésre feküdtek,így pont takarásban voltak. Nem értettem mi ez a félelem,de azonnal világossá vált,mikor előre tekintettem. Egy maszkos ember állt a kabin ajtajában,fekete pisztolyát rám szegezve.
Rám??!!!
Megfagyott bennem a vér. Segítségért akartam kiáltani,de nem tudtam,a félelem nem engedte.
A fegyveres alak megtöltötte a pisztolyt. Hangzott a kattanás.
- Drake Nathan! – kezdte,hangja mély volt,hideg – Felbéreltek,hogy öljelek meg,most eleget teszek a kérésnek! Készülj a halálra!
célzott…
…és lőtt.
A golyó a plafont találta el. Egy időben a lövéssel a segéd pilóta rávetette magát az idegenre, majd a saját pisztolyával rálőtt a támadó kezére. Az üvöltve és szitkozódva ejtette ki véres kezéből a fegyvert. Kiegyenesedett és elvigyorodott. Levette maszkját. A szemét hacsak egy pillanatra láttam,egy életre megjegyeztem. Olthatatlan,őrült tűz égett a szemében,égetett ha ránéztem. A gyilkos élő ember,szeme mégis minta egy halotté lenne,semmi érzelem nincs benne. Szemét a segéd pilótára szegezte. Majd balkezével egy hosszú kést vett elő. Habozás nélkül másvilágra küldte ellenfelét. Többen felsikoltottak.
Majd megfordult,és elindult felém!!! A kést szúrásra készen tartotta. Visszatért az erőm,és idejében lehajoltam. A kés belefúródott az ülés háttámlájába. Most már teljes volt a pánik. Szerencsémre az előttem ülő,kissé kövér férfi rávetette magát a támadóra,hogy segítsen. A gyilkosnak nem volt nagy ellenfél,behúzott neki egyet és hátralökte,minek is vesződne vele? Újra a késhez nyúlt. Közben kikecmeregtem a sorok közti folyosóra. Ránéztem az ülésre,ahol a bérgyilkos igyekezte kihúzni a kését a támlából. Előtte és mögötte aki csak tudott a lehető legmesszebb húzódtak. A támadó kiszabadította fegyverét az ülésből,s ismét támadásba lendült. Ekkor egy magas,fekete,kopott köpenyű alak rontott ki az ülések menedékéből. Jobbkezével a kést fogta meg , a másikkal valamit csinált,nem láttam mit. A késes férfi eltűnt.
Minden csak pár másodpercig tartott,pedig én éveknek éreztem. Még mindig kapkodtam levegőért és szédültem. Aztán valami tompát éreztem a fejemhez ütődni. Elájultam.
Amikor felriadtam,zúgott a fejem. Eszembe jutottak a történtek,ezért gyorsan körülnéztem. Szememmel a gyilkost kerestem. A maszkos férfi nem volt ott. Kiabálást hallottam,mikor a fülemmel újra hallottam. Az a férfi volt az,aki segített nekem tegnap,és akinek behúzott a gyilkos. Vérzett az orra.
- Mi ütött beléd?! – üvöltötte az arcomba,közben fájó orrát tapogatta – Nem csinálok semmit,erre te megütsz!
- Biztos nem szándékos volt. – mondta egy ismerős hang – Ugye?
- Mi folyik itt?! Én,én…nem csináltam semmit! – válaszoltam értetlenkedve. Az órámra néztem: 9 óra 23 perc. Nem értek semmit. – De hát a gyilkos…,és magának halottnak kéne lennie! – néztem a segéd pilótára.
- Tessék? Te jó ég,nagyon beverhetted a fejed! – mondta aggódóan – Gyere velem,kiviszlek innen,még mielőtt még valami galibát csinálsz!
- És velem mi lesz?! El fogok vérezni! – kiabálta megsértődve a kövér férfi.
- Az orvos majd tenni fogja a dolgát uram! – és karonfogva kivezetett az utastérből,majd egy székre ültetett. – Mi ez az egész? Milyen gyilkos?
Elmondtam neki mindent. Amikor elmondtam neki,hogy a bérgyilkos szíven szúrta, akaratlanul is odatette a kezét. Figyelmesen hallgatott végig,majd a beszámoló végén döbbenten,inkább aggódva nézett rám.
- Gondolom nem hiszi el az egészet. – mondtam csüggedten.
- Nem könnyű elhinni,az biztos,szerintem csak beverted a fejed. – válaszolta vigasztalóan – Most menj vissza a helyedre,nyugodj meg. Majd a férfi orrsérüléséről gondoskodni fogok!
Visszavitt az ülésekhez. Eddig nem tűnt fel,de most mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Az a köpenyes alak,aki segített nekem és aki a bérgyilkossal együtt eltűnt,a tizenhármas sorban ült eddig. De olyan sor NEM VOLT a repülőgépen! 11, 12,14-es sorok,de hol a tizenhármas? Tisztán emlékszem,hisz meg vannak számozva a sorok! Tényleg csak bevertem a fejem? Képzeltem volna az egészet? Nem tudom.
A gép leszállt. Tolongottak az emberek az egyetlen lépcsőnél. Leszálltam én is,majd a reptéren megálltam. Az oké,hogy Anglia,Manchester,de igazság szerint fogalmam nincs,merre lakik a rokonom! Na most mi legyen?
- Á,csak megkérdezek egy-két embert merre van a hely. Kit kérdezzek meg….? – néztem körül.
- Végre megvagy! – összerezzentem – Látom eltévedtél! Itt a csomagod, otthagytad repülőn! Még nem is kérdeztem a neved!
Stefan Wakefield.
- Drake Nathan. – mondtam bizonytalanul a nevem,megijesztett a segéd pilóta. – Köszönöm.
- Elnézést kérek ha megijesztettelek!
- Nem ijedtem meg…,annyira.
A férfi nevetett. Majd ismét megkérdezte:
- Merre mész tovább?
Megmutattam a levelet a címmel.
- És mivel akarsz odamenni? Az a város másik felében van!
- Hm,hát,fogalmam sincs.
- Na gyere,elviszlek. Szállj be! – ajánlotta fel nekem. Nem értem miért ilyen jóindulatú.
Vonakodva bár,de elfogadtam. Beszálltam az ezüst BMW-jébe. A város gyönyörű volt,régi és újabb házakat láttam. Szerencsére most nem esett. Belenéztem a táskámba,és büszkén konstatáltam,megvan minden.
- Nos,megérkeztünk. Innen már odatalálsz. – ez egyértelmű,hisz a ház előtt parkolt.
- Mindent köszönök!
- Igazán nincs mit! Viszlát,Drake. – ezt egy kissé baljósan mondta,mintha a halálba készülnék. Álltam,vártam,hogy történjen valami. Ideges is voltam,izgatott is a rokon miatt. Közben Stefan Wakefield az ezüst BMW-vel eltűnt az utcák sűrűjében.
Nagy,kissé öreg fa épület volt a ház.
- Bemenjek? –kérdeztem magamban. Legalább 2 percig ácsorogtam az ajtó előtt. Becsöngettem,a csengő hangja rémesen idegesítő magas hang volt. Fél perc után kinyílt az ajtó. Teljesen megdöbbentem.

Bocsánat,hogy nem frissítettem,de jön pénteken az új rész,nagy ugrás a történetben!
Ryuuzaki

Köszönöm!

Igazán nagyon köszönöm,Eilisnek,hogy ötletet adott a blogban és segített a beállításokban!!

I.fejezet

I. Fejezet

A tűzvész


Aznap igen borús idő volt,szakadt az eső,az emberek lehangoltak voltak. Átlagos nap,mint ami eddig én voltam,egészen idáig.
6 éves voltam akkor,éppen gyalogoltam haza. Izgatott voltam,de az érzés egy kis félelemmel vegyült,ugyanis akkor utaztam először egyedül. Az eső elállt. Lomha,szürke felhők lassan oszladoztak. Battyogtam, a cipőmet néztem,meg a tócsákat,amelyeknek az átugrását mindig kihívásnak tekintettem. Az orromat füstszag csapta meg. Először nem is figyeltem rá,mert építkezéseken már éreztem efféle szagot. Közeledtem a házunk felé,de minden lépésnél jobban éreztem a azt az égett szagot. A füst forrását csak később láttam meg,de akkor már nem is törődtem semmivel!
A füst a házunk felől szállt fel!
Futottam. A házunk már csak két sarokra volt. A szívem hevesen vert,és bár rohantam,amikor egy tűzoltó kocsi elhaladt mellettem szirénázva,még gyorsabbra kapcsoltam. Elértem az utcánkat,befordultam gyorsan,de meg is álltam.
Szirénázó mentőautót és tűzoltó autót pillantottam meg. Mindenfelé emberek siettek .
A házunk romokban,leégett teljesen,a tető emlékét csak néhány törött gerenda őrizte,az utcát törmelék borította. Tűz már nem égett,ellenben a füst még kitartóan kavargott a ház felett. A „házunk”-ból mentősök léptek ki,két hordággyal. Az alakok akik a hordágyon feküdtek nem mozdultak, fehér lepel fedte be őket. Ott álltam ,könnyes szemmel,az egészből nem értettem semmit.
- Anya! Apa!- mondtam,a sírást visszafojtva.
A szél az idős cseresznyefák harmatos szirmát fújta végig az utcán. Amelyek nem a földre hulltak,azokat a füst felkapta és örvényként repítette az ég felé. Május volt,tizenharmadika.
A születésnapom.